Akvárium a fejemen

Lebetegedtem. Eléggé.

A betegség nélküli rekordom majdnem öt hónap. Nem lett volna baj, ha kicsit még bírom.

Egy sima natúr megfázás, de bőven elég. A külvilággal  való kapcsolatteremtéshez szükséges csatornáim rohamosan fogynak.

Be van dugulva az orrom, tehát nem érzek szagokat, és ízeket sem. Be vagyok rekedve, plusz köhögök, tehát legszívesebben meg sem szólalok. Tegnap bedugult hálistennek a fülem is, a bal teljesen, a jobb félig, tehát szó szerint fél fülemre hallok. Reggel kontaktlencse és szemüveg nélkül tényleg úgy éreztem, mintha valaki orvul egy zavaros vizű akváriumot húzott volna a fejemre.

Három napja nem voltam suliban, hétfőn-kedden hivatalokban várakozásból kifolyólag, ma meg inkább nem mentem sehova. 

A nyelvtanuláshoz tulajdonképpen csak hallani és beszélni kéne, tehát ez nem az a nap...

Hiro Nakamura

Igen! Ő is a csoporttársam, ma érkezett.

Hiába állítja, hogy koreai, meg hogy Min Kyu-nek hívják én tudom hogy ő Hiro! Icipici tokát eresztett, de attól még ő az. A szemüvegtologatós mozdulat is megvan, csak ő lehet. Nem lehetett gond New Yorkból ideteleportálnia magát...

Ja a tejszínhab tetején a cseresznye: mi a foglalkozása? Naaa? Úgysetaláljakisenkise!!! 

Hiro operaénekes!!!

Egyszerűen zseniális! :):):)

Egyébként a csütörtök-péntek se lesz gáz. Azér a kiscsaj nem egy Matthias, egyik se, de kifejezetten jó.
Heike (mégegy gyönyörű német név) kb 25 éves, két méter magas, szőke, nagyon csinos, bájos arcú, kedves, mosolygós. Ma is elvoltunk.

Holnap úgy tervezem, hogy bemegyek délután Carlót és Fernandát látogatni, Carlo azt írta, hogy ők csak 5-en vannak. Mi meg 15-en. Úgy azér inkább lehet haladni... 

Bár most így azt mondom, hogy tűrhető ez is. Hétfőn meg kedden névelőket tanulok, a többi nap jó lesz. Ha lesz energiám meg lehetőségem visszamenni a másik csoportba, megpróbálom, ha nem, annyira már nem látom vészesnek...

Matthias kettő

Úgy néz ki, azér túlélem.

A hétfő-keddet nem biztos, de a szerdát tutira. Az új tanár szintén Matthias, szintén magas vékony, szintén őszül, és szintén a lehető legjobb. Csak annyira állat, hogy neonzöld sportcipőt hord és 008-as ügynöknek hívja magát...

Észre sem vettem úgy tűnt el a három óra. Nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy valamiből viccet csináljon, vagy csak úgy magától valami vicceset. Begörcsölt az arcom annyit röhögtünk. És ha végiggondolom, mindezt nagyon kemény munka közben.

Téma a Dativ és a tájékozódás, a mi mihez képest hol van. Könyvben hülye feladat: két kép buli előtt és buli után, tárgyak a szobában, írj róla mondatokat. A lehető legunalmasabb: a könyvek az asztalon, majd a könyvek a földön... Pláne hogy én ezt már másodszorra csinálom... nade Matthias módra nem is rossz. Három mondat ment a képről, aztán kezdődött a hülyülés: Ő mondja a tárgyat, mi meg hogy hol volt buli előtt és után. Az eredmény: Pulóver? Egy csajon, majd a csilláron. Mikró? A konyhában, majd az ágyban. Macska? A kertben, majd a mikróban az ágyban. Nagymama? A nappaliban, majd a pszichiátrián... Ez kábé negyed óráig, egymást túllicitálva. Aztán egyszercsak feltűnt, hogy reflexből használom a Dativot és az összes helyhatározót.

És ez ment egész nap. Többet tanultam, mint mástól egy hét alatt tudnék. A szerdát szeretem.

Már megvannak a kedvenc csoporttársaim is: Egy házaspár, a nő finn, a pasi szlovák, Írországban házasodtak össze és itt élnek. Két gyerekük van, az egyik négyéves és három nyelven tanult megy egyszerre beszélni, és előbb tanult meg pluszban németül, minthogy a szülők kábé köszönni tudtak volna, a másik csak másfél ő automatikusan négynyelvű lesz... Anyuka rajztanár, Piiának hívják, ez is mókás, de eddig a Kuki visz mindent. Apuka Juray az egyetemen oktat, Nyitrán született és magyar bébiszittere volt, ezért magyarul számol, tudja a színeket és sokkoló tisztasággal ejti ki azt a néhány szót, amit tud.

Fernanda itteni megfelelője Stella aki nigériai és egy büdös mukkot nem értek abból amit mond. Se németül se angolul. Szintén mellettem ül, folyton dumál, de nála még az sem segít ha ránézek, sehogy sem értem. A karján nincs szőr, viszont elég bajuszos és a gyárilag rugós haját valami brutális biokémiai eljárással, vagy ránézésre három kiló tapétaragasztóval kislányos loknikba erőszakolja. A legjobb tulajdonsága, hogy szívja az orrát, de nem a kis szolid szipogás, hanem a gyomorforgató jóparasztos-köpökisutána fajta.

A hódolóim megvannak, most is bámulnak, bár Matthias előadási stílusa mellett nem sikerült rájuk különösebben figyelni. B-tervként az épület előtt a sarkon várnak, hogy együtt mehessünk a buszmegállóig, és hiába vagyunk a buszon 4-en nekem kiemelten köszönnek... megtisztelő.

Csöbörből vödörbe

Méghozzá egy közepesen és nem állandóan borzalmas, viszonylag szimpatikus kis szolid csöbröcskéből egy rettenetes nagy csúnya rozsdás poshadt vízzel teli vödörbe...

Második tanfolyam első napja.

Jó hír: nincs egy darab orosz se. És nincs több jó hír se.

14-en vagyunk. Ebből minimum 3 Alex és 3 Denis-light. Light mert nem kötözködik, de az a tuskó magamutogatós stílus megvan.

A paletta megint nagyon színes: 3 török, 2 iráni, plusz kubai, portugál, finn, szlovák, nigériai, lengyel és bolgár.

A tanárnéni  65 és a halál közt, ennek megfelelő hozzáállással, tempóval, vitalitással...

Az egész csoportról annyit, hogy amíg mi az első kurzus ideje alatt a tankönyv 10 fejezetéből 7-et vettünk át, és lassúnak minősültünk, az új csoportommal most kezdtük hatost.

A néni képes megvárni mindenkit. Mindenben. 

X nem érti a feladatot, Y valamilyen nyelven elmagyarázza neki, X nekikezd, Y-tól kérdezget. mindenki más kész van. A néni pedig képes csendben ülni, a kövezkező 10-15 percben, amíg X átszenvedi magát a feladaton, mégegyszer átnézi és felemeli a tekintetét.

A többi 13 pedig ül és vár 10 percet a semmire. Nem az a baj, hogy várni kell, mert ha én vagyok kész először és egyedül, nyilván megvárom a többit. De most a többi van kész és egy ember miatt várunk. Most akkor kit tanítunk? A csoportot (=a többség szerintem) vagy X-et aki nem Alex, érti, csak lassú, befejezhetné otthon, vagy megpróbálhatná felvenni a többiek tempóját. Ez is tanulás...

Lényeg, hogy így tényleg lesz alkalmam a szó- és névelő-tanulós kártyáimmal foglalkozni. A tiszta 3 órás tanítási időből kb másfelet, de legalább egyet...

Azon gondolkodtam, meg tudnám-e magamtól tanulni a nyelvtant, hogy visszacsatlakozzak a másikhoz, mert ez nyugalmas és békés, csak tanulni nem tudok...

Ja és a hab a tortán: van 2 rajongóm. Azóta, hogy beléptem a terembe. A török srác meg az egyik iráni. Természetesen. És a Denis féle húdevicces-menőgyerek típust képviselik.

Mindenáron kapcsolatot szeretnének teremteni velem. Amikor egy gyakorlatnál tovább kell kérdezni, engem kérdeznek, a szünetben próbáltak beszélgetni, de hálistennek nem tudnak milyen nyelven, és a kettőből minimum egy, de az idő felében inkább mindkettő engem bámul és vigyorog. Ijesztő. Azt persze mondanom sem kell, hogy csúnyák, az egyik 18 éves, a másik őszül, és a magasabbik lehet 160centi. 

Ilyen az én formám, mindig ezeket fogom ki. De legalább Tomi nyugodtan alhat...

Megintsuli

Lassan vége a hat hetes szabadságnak, hétfőtől megint suli...

Azóta sikerült németül polcot méretre vágatni, sőt bébiszittelnem is...

A polcvágás vicces volt, készséges Qasimodo küllemű kancsal, sánta bácsi jó sokat kellett, hogy visszakérdezzen, de sikerült. Tökéletes a méret, már fent van a konyhában a falon.

A másik húzósabb volt... A Sandra három kisebb gyerekére kellett kemény három óra hosszáig húsvéti szünet alkalmából vigyáznom... 

Tízre mentem, tizenegyre világvége.

A legnagyobb beszél minimálisan angolul, de miután a két kicsivel úgyis németül szenvedtem, ő sem erőltette magát...

Tömören összefoglalva: Egy viszonylag normális, de rengeteget beszélő kamaszlány, Nati, a csendes, visszahúzódó, de feszültséget gyűjtögető és félpillanat alatt robbanó csak pléjsztésönnel játszó öcsike,, Max de ez még semmi. A hab a tortán, a kishugi. Ő Nina, a Kismajom, aki ezt a megtisztelő nevet tőlem kapta, tudja mit jelent, ennek ellenére büszkén viseli, és a barátai előtt azzal menőzik, hogy neki ungarisch beceneve van és ezt nem értheti senki. Kifejezetten hiperaktív, figyelemkövetelős, de legalább nagyon szeret feszültséget kelteni és drámázni. Valamint nagyon szeret engem, tehát a figyelmem minden morzsáját azonnal és végérvényesen meg kell kaparintania.

Kezdődött azzal, hogy a legnagyobbnak ki lett adva, hogy reggelivel várjon, kész is volt minden, le is ültünk volna... Mire Kismajom közölte, hogy márpedig ő nem ül egy asztalhoz a bátyjával, mert valamit mondott neki, és duzzogva, hangosan lamentálva leült a fotelba. Ezt azért magyarul csípőből elintéztem volna egy "Azonnalidejössz-nedrámázzittnekem-leülszésreggelizel." kombinációval, németül azonban kifejezett kihívás volt, de elintéztem. Egész reggeli alatt társalogni kellett, nagyon örültek, hogy taníthatnak, de én mire megihattam a kávémat, leizzadtam. 

Ezután jött a neheze: foglaljuk le őket. A lányokkal varrunk, a kissrác elment számítógépezni. A kicsivel lovacskát varrtunk, épp rajzolgatott, hogy milyen legyen, úgy tűnt elvan, beszélgettem a nagyobbal. Maximum fél percre nem figyeltem oda (egy nyolcévesnél ennek talán nem kéne problémát jelentenie), mire már a szomszéd szoba ajtajánál van, már beszólt a bátyónak, aki már elborult, ki akar jönni, hugi fogja az ajtót és mire kinyitnám a számat, kilökik az ajtót és feltépik a fél konyhában a linóleumot. Ennyi. És még csak negyed tizenkettő.

Amíg élek, nem felejtem el ezt a napot. Eddig sem akaródzott nagyon németül tanítani, de ezek után...
Ja és a német léthez szervesen hozzátartozik az évszakonkénti Kirmes, a vándor-vidámpark-búcsú képződmény. Igen, télen is, a karácsonyi vásáron is lehetett dodzsemezni mínuszötfokban.
A tavaszi verzió pont most volt. Nagyon jó buli, a szokásos dodzsem, körhinta, többfeleforgós-hánytatós, a lengős-átfordulós-hánytatós és a pénznyelő-halászógépek itt is vannak, de itt képesek hozzá kifejezett óriáskereket, elvarázsolt- meg szellemkastélyt felépíteni meg persze itt is minden a kajáról szól.
Több a kajásbódé, mint a többi, de vannak vicces dolgok is: az általam csak az amerikai filmekből ismert folyékony kakasos nyalókába mártott alma a kedvencem, Liebesapfel néven működik, kicsit nehéz megenni, de nagyon szép és még finom is. Azonkívül a kosárkákból papírzacskókba mérős cukrosbácsi intézménye is más: a dolgok kétharmada medvecukor, de abból is a fele sós (Lakritz néven Hollandiában juthat hozzá aki elég pocsék ízléssel lett megáldva), de én ettem csilis gumicukrot is. Úgy néz ki, mint egy csilipaprika, az első pillanatban finom édes, aztán egyszercsak elkezd csípni. Tetszik, csak nem lehet úgy enni, mint a gumimacit, szépen lassan eszegetem azt az egy darabot, a fele még megvan...
Ide elmentünk a Sandrával és a kölkökkel is, úgy nem lehet annyira nézelődni. Bár a Sandra se szó se beszéd felrángatott a többfeleforgós-függőlegesbefordulós-hánytatós cuccra, ahol tényleg halálfélelmem volt, utána meg nagyondurva hányingerem. Ő is nagyon félt, hallottam a hangján, de azér vagánykodott, meg engem piszkált. Másnap meg mondta, hogy így utólag talán nem volt jó ötlet néhány hónappal a durva nyakműtéte után...
Kismajom persze mindenre fel akart ülni, de aztán mindenből sírva szállt ki, mert nekimentek a dodzsemmel és az óriáskerék meg magasan van és forog...
Csak nehogy nekem legyen ilyen gyerekem...

Az első fejezet vége

Múlt pénteken véget ért az első kurzus. Hogy miért csak most írok? Nem tudtam kezelni a rám szakadt hatalmas szabadidőmennyiséget és mindent akartam csinálni, aminek a vége természetesen a semmi lett. 

Csütörtökön volt a legeslegutolsó óránk Matthiassal. Ha minden igaz, már Japánban van és aláírta a munkaszerződését. Remélhetőleg Sapporoban nem lesz olyan a helyzet, hogy el kelljen jönniük. 

Pénteken azért még találkoztunk, bejött elhozni pár kijavított irományt meg fényképezkedni. A fotót még nem szereztem meg, e-mailt kéne írnom hozzá, és kitaláltam, hogy németül szeretném, ahhoz pedig segítség kell. Majd este... egyik este... Természetesen ahogy megkaparintom, repül is ide. 

A képen nem a teljes csoport van sajnos, 2 orosz már otthon van, Alex és Denis elszivárogtak, úgyhogy a kedvenc oroszaim közül csak Lena lesz látható. 

A szívem csücske Denis az utolsó héten elég fáradt és zaklatott volt, tehát hálistennek nem okoskodott annyit, mint rendesen. De azért csütörtökön még egyszer utoljára felidegesített mindenkit. Melléknév fokozás. A képlet a táblán, a feladat: kiválasztani egy szempontot és elmondani például: x magasabb mint y, x magasabb mint z, x a legmagasabb. Ennyi. Alex önként jelentkezve másodikra megoldotta a dolgot. Denis, szempont a hajhosszúság, mondjad. 

De én nem értem... warum? Remek, helyben vagyunk, megint warum, de mégis mit nem értesz? Háthogy wieso (mert már fejleszti a kötekedős szókincsét) nem lehet azt mondani simán, hogy Reka haja hosszú? Lehet, lehet de nem azt jelenti. Némi magyarázat, egyebek, felíratja a táblára a mondatot, kötekedik még egy kicsit, elmondja, oké. Akkor most mondd el, hogy kinek a legrövidebb a haja. Warum?

Hát még mindig nem érted? 

Nem... De ez nekem nem is fontos. 

Én kérek elnézést. Meg főleg Matthias, aki ilyen érdektelen ostobaságokkal untat. Végképp aszittem felpofozom. De ha minden jól megy többet nem látom. Vagy maximum, amikor bemegyek a következőre jelentkezni, de akkor is csak messziről.

Pénteken a szünet után bementünk a városba sétálni, tájékozódást meg útleírást gyakorolni. Kaptunk papírt amin le volt írva, hogy merre menjünk és be kellett írni, hogy egyes helyeket hogy hívnak. Tök jó volt, szép idő is volt hozzá. Olyan helyekre mentünk ahol még nem is jártam, pedig nagyon közel van, csak elrejtve. Viszont szándékosan kis apró jelentéktelen terek neveit kellett leírnunk, ami természetesen kiírva nem volt, úgyhogy kérdezősködtünk. Az emberek nagyon jól szórakoztak rajtunk, amikor bementünk egy boltba megkérdezni a tér nevét, vagy gyanútlan járókelőket szólítgattunk le. Aztán Lena vérszemet kapott. 

Eleve nem ugyanaz volt a reakció, amikor Kuki a halkszavú kedves Hófehérke megszólított valakit, vagy Carlo udvariasan kellemes akcentussal érdeklődött egy boltban, mint amikor Lena odaugrott valakihez, és ijesztő vehemenciával rákiabált hogy Ennttssssullldiggunng! mint Drakula.
Aztán mint afféle stréber, még be sem értünk a térre, körberohant, nem talált táblát és elkezdett vadászni. Mire mi egyáltalán beértünk volna az Altstädter Kirchplatzra ő már elüldözött a padokról két békésen söröző-dohányzó kiskorút és egy enyelgő párocskát és épp egy dakszliját békésen vontató nénit készült megtámadni.
Miután ő sem tudta, mindenki más - tanárostul - leült egy kőfalra és nézelődött, mert szép az a tér, Lena meg kitartóan hozta a frászt mindenkire. Miután mi már kibetűztük és lefordítottuk/tattuk az egyik szobor feliratát és nagyon jól elvoltunk, Lena visszajött futva(!) mint a hetes a krétával és hozta az eredményt, ami végképp senkit nem érdekelt.

Érdekes epizód továbbá, hogy séta közben Kuki olyan nagyon olvasta az útleírást, hogy annak rendje és módja szerint ahogy a rajzfilmekben és a rossz vígjátékokban szokás elütötte őt egy orvul lesben álló villanyoszlop. Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Azért ez a légkör hiányozni fog. Mindenkinek meggyőződése, hogy a következő csoportom se lehet jobb, hát meglátjuk.

Japán

Igen, pillanatnyilag mindenki ezzel foglalkozik belekerült a mindennapjainkba, borzasztó dolog.

Engem az zavar, hogy a németek személyesen félnek, és az ő kis többtízezer kilométerrel odébb tartózkodó kényelmes kis életüket féltik.

Mert majd jön a láthatatlan sugárzás és holnap reggel ráugrik egyenesen Németországra és elhervad a gyönyörű kertecskéjük és a biojoghurtjuk már nem bio és este neonzöldesen fluoreszkál.

Ezek nem azzal foglalkoznak, hogy az elkölthetetlen mennyiségű pénzükből küldjenek azoknak, akik rászorulnak, esetleg csak elgondolkodjanak azon, hogy ők milyen szerencsések, és azon, hogy most épp mennyien élnek életveszélyben. Nem gondolják végig, hogy mire bármi ideér, addigra a fél világ rákos, vagy már meghalt, hanem az Ő kis életüket érzik veszélyben. (Természetesen tisztelet a kivételnek, biztos, hogy nem mindenki ilyen, de a közvélemény és a média az tuti...)

Az újságok címlapján: Németország fél!

Nem akarok valamiféle terézanyának tűnni, mert én is jóval közönyösebb vagyok a kelleténél és attól még, hogy magamat nem féltem (lehet, hogy még nem...) nem tudom megfelelően átérezni ezt az egészet és a helyzet súlyát. A videók a tévében olyanok mint egy katasztrófafilm, amiben majd jön Brúszvilisz és minden jó lesz.

Így távolít el a média a valóságtól és így válunk közönyössé mindennel kapcsolatban. Ha a tévében látjuk a szomszéd házat lángokban lehet, hogy nem is érint meg, csak érdeklődve nézzük mi lesz a vége és a chips után nyúlunk...

Én most ebből láttam egy személyesebb oldalt is. A kedvenc tanárunk, Matthias eddig is sok évet töltött japánban, és most, egy hét múlva szándékozott odaköltözni. Munkát kapott öt éves szerződéssel, illetve áprilisban végre összeházasodhat japán menyasszonyával.

Nem, nincs semmi drámai fordulat a sztoriban, menyasszony jól van, délebbre él, munkahely megvan, északabbra van.

Csak Matthias ingóságai az Indiai óceánon ringatóznak, a menyasszony várja, és senki sem tudja, hogy ahová készülnek az élhető-e egyáltalán.

És én úgy érzem, hogy Matthias oda tartozik. Bielefeldben született, de ettől függetlenül nem német. A személyisége, a gondolkodásmódja, az életszemlélete abszolút nem német. Nem ismerek személyesen japánokat, csak feltételezem, az ott töltött tizenegynéhány éve után, hogy a lelke talán inkább japán lehet.

A híreket ha nem olvasom éppen, Matthias arcán ott vannak. Ahogy romlik a helyzet, ő is egyre rosszabb állapotban van. Aggódik, retteg, hogy mi lesz. Eltervezték, előkészítették, csak a Föld máshogy gondolta.

Ehhez képest hősies nyugalommal és összeszedettséggel tanít, a humora a szokásos. Ő talán az egyetlen német, illetve nyilván egy a kevésből, akinek joga van félni. A többiek csak csinálják maguknak a feszültséget, mert annyira kényelmes itt minden.

Elképesztően önző nép ez.

Oh happy day

Kedvenc favágóim ma egy órát késtek, úgyhogy kialudtam magam. Jó nap. És Denis-mentes. Nem is gondoltam volna, hogy ez ennyit jelent. Béke, nyugalom, harmónia.

A múlt heti sulibeszámolóval a többi bonyodalom ecsetelése miatt amúgy is még lógok, úgyhogy most pótolom.

Denist sikerült múlt héten egy egészen új oldaláról megismernünk. Eddig is többször elcsodálkoztam a szűk, kinőtt hatású pulóverek iránti erős vonzódásán, de ezt simán csak rossz ízlésnek tudtam be. Múlt héten viszont a napirend és szabadidő téma kapcsán sikerült megtudnom az igazi okot. Elhangzottak kérdések, amiket fel lehet tenni, nem választ várva, csak megtanulás céljából, majd később válaszolunk. Denis ennek ellenére minden kérdés után kéretlenül, vihogva beordította a saját válaszát, ami amúgy senkit nem érdekelt volna, de ő nagyon büszke volt magára.

Mit csinálsz reggel? Sportolok. Mit csinálsz délután? Sportolok. Milyen hobbijaid vannak? Boksz és minden sport. Mit csinálsz gyakran? Bokszolok. Mit csinálsz ritkán? Sportolok, de inkább gyakran. Mit tartasz érdekesnek? A bokszot, ja és a csajom fitnesz-edző...

És rám tört a felismerés: ja hogy ez azt hiszi hogy ő valami izomember... áhhááá... Tényleg feszítve jelentkezik. Így már logikus a gyerekméretű Frédibénis kapucnis melegítő is. Csak az a hiba hogy a legeslegjobb indulattal is legfeljebb átlagos testalkatúnak mondhatnám. Velem egymagas, golyó alakú feje van, amin bilifazonúra vágott hajat hord. Ez már önmagában el tud rontani egy bármilyen kisportolt alakot, de még csak arról sem beszélhetünk. De akkor már értem a szerepet, amit játszik: az erőszakos agyatlan kigyúrt trollét, csak XS-es méretben. Legújabb hobbija Alexen gúnyolódni, amihez végképp semmi joga, mert ugyan a fehérorosz kertitörpe egyszerű, mint egy faék, viszont nem idegesítő, csak néha kicsit fárasztó. Denist ezzel szemben tuskóhoz tudnám hasonlítani, aminek az intelligenciaszintje hasonló, csak még faragva sincs.

Szegény Carlónak amúgyis az idegeire megy a vizsgáira való felkészülés, de Denis tette fel az i-re a pontot mindennap. Péntekre eljutottunk a célzott gorombaságig. Kérdés: mit találsz unalmasnak. Általános válaszok: az operát, a horgászást, Lena a bokszot (Denis üvölt) satöbbisatöbbi... Carlo? Én unalmasnak találom az ostoba embereket.

A mondat ült. A többség (a tanár is) értően vigyorgott, Alex és Lena üres tekintettel nézett. A csendet Denis a-rajzfilmekben-a-gonosz-buta-karakter röhögése törte meg, aki meg volt róla győződve, hogy ez Alexnak szól. Szánalmas.

Nade lényeg, hogy ma béke honolt, nem reménykedem, hogy ez holnap is így lesz, az talán már túlzás lenne.

Amúgy a tananyag is tudja, hogy az ember milyen indokkal hiányzik aznap. Amikor betegápolás céljából maradtam otthon, minden, amiről lemaradtam, a hány óra van témakör, ami logikus, könnyű és átismételtük az egészet másnap az első tíz percben.

Ehhez képest a tegnapi lógásom bosszút állt. Amiről lemaradtam az mindössze a múlt idő, az elválós igék, és az időpont-megbeszélés témaköre tízmillió új szóval. Ismétlés nincs. Ja és persze azok közül akik nem cirill betűkkel jegyzetelnek az egyikük kábé nem írt semmit, de szívecskék vannak a papír szélén, a másik meg olyan rondán ír, hogy nem volt idegzetem lemásolni. Majd holnap... talán...

Élek még...

...csak eltűntem egy hétre. Sűrű volt. Tomi beteg lett szerdán, pénteken meg szombaton már dolgozott - doktorbácsi-maszkban - de azér még taknyos. 

Hétfő kedd viszonylag átlagos, nyelviskola, semmi nem történt. Szerdától kezdve viszont cikkcakkban rohangáltam, mert természetesen nem vagyunk felkészülve bármiféle betegségre. Mikor legutóbb valami komolyabb volt, akkor még a Sandráéknál laktunk, egy rendesen felszerelt háztartásban. Alaphelyzet hogy nincs lázmérőnk, meg volt vagy 2 darab németadvil izé itthon mint gyógyszerkészlet. Amit még októberben felírt a doki nekem, annak a maradékát a karácsonyi menetrendszerű megfázásnál mind be is vettem.

Tehát szerda reggel csörög az óra, oldalra nézek, hogy Tomi keljen fel mert idő van, meglepetésemre ő már ébren van, csak nem tud megszólalni mert háromszorosára dagadt a mandulája helye. Okéoké, beteg, micsináljunk... 

Van egy gyógyszertár nem messze (egy kilométer), a busz nem arra jár, de süt a nap, nem lehet hideg, megyek biciklivel. 

Jó melegen felöltöz, valamint - miután Tomi kommunikációképtelen - kulcsszavakat kiszótároz (Febermesser, Halz), biciklit a pincében novemberi por alól kiás, visszaszalad a negyedikre pumpáért mert csak a hátsó kereket néztem meg és az nem volt lapos... 

Végre elindultam... A szemem kifagyott a helyéről. Azért csak az, mert minden mást vastagon bebugyoláltam. Természetesen velem szemben nyitott tavaszi kabátos lányok kesztyű nélkül hajadonfőtt...

A gyógyszertárban viszonylag egyszerűen ment a dolog. Lázmérő kész, kérek még valamit torokfájásra. Nekem lesz? Nem, nekem inkább fagyásra kéne valami, de az nem sürgős. Minden megvan, boltba gyümölcsléért beugrás aztán haza.

Tomi egész nap aludt, de azér nem mentem suliba, nem akartam otthagyni. Aznap este meg kb egész héten nem nagyon aludtunk, mert ő nem kap levegőt, én meg azért mert ő forog és horkol felváltva. 

Másnap semmi baja sem volt, úgyhogy pénteken elment dolgozni. Péntek reggel úgy gondoltam, hogy tovább alszom. Nem jött össze. Reggel fél nyolckor megjelent egy traktorral pár ember meg ugyanannyi láncfűrész és nekiálltak pontosan a hálószobaablak alatt fát vágni. És nem egyet, hanem ötvenet, egész nap vágták.  Éljen... Nem baj, majd hétvégén alszom.

Estére Tominak megint nagyon fájt a torka, meg elkezdett köhögni is, és a strepsils itt is inkább édesség, mint gyógyszer bármi is van ráírva. Majd holnap szerzek a gyógyszertárból valami értelmeset.

Meg voltam róla győződve, hogy szombaton nem vághatnak fát, úgyhogy gondoltam alszom fél tizenkettőig és még odaérek a gyógyszertárba egy óra előtt. Természetesen fél nyolckor megint felébredtem, mintha az én koponyámat vágnák. Az ablakunk alatt már a fák felét kivágták, most kicsit odébb mentek, de még így is elég volt. 

Tehát inkább felkeltem és nekiláttam a gyógyszertár második felvonásának. Ismét ugyanaz a kedves gyógyszertárosnő, próbálkozzunk megint. Eukaliptusz kapszulát kérek. Ez egy totálnémet okosság, eukaliptusz olaj kapszulában, beveszed, 3 perc után megfagyasztja a légutaidat és az orrodat is tisztíccsa. Nagyon hatásos dolog, de kétnapos szedése után minden sejted eukaliptusz illatot áraszt, Tomi ilyenkor csak Koalának hív. 

Viszont sajnos nem volt nekik, de volt három másik hasonló. Rendben, mi a különbség? Hát elmondta. Viszont ez nem segített. Akkor jön az activity. Mutogatva, kulcsszavakkal. Megtudtam például, hogy a slájm az német szó, nem véletlenül ilyen randa. Alig öt perc után megvolt az ügy, jól szórakoztunk, bírom ezt a nőt, de azér ne lássam gyakran...

Vasárnap fát nem vágtak ugyan, de a koala kapszulának hála Tomi úgy köhögött, hogy amúgyis mindegy volt. Egész napos semmittevés hóvirág szedéssel. (nem, itt nem büntetik)

Ma Tamás nap alkalmából kénytelen voltam kimászni a város szélén lévő kertészetbe és még jó képet is vágni az ügyhöz... De nem, azért annyira nem volt borzasztó. Tele van a lakás nárcisszal. Úgy volt, hogy kettőre visszaérünk a suliba, de inkább galád módon ellógtam. Túl szépen sütött a nap és inkább sétáltunk meg kávéztunk. 

Tomi úgy néz ki, megmarad. Természetesen a virágok miatt kétszer egy órát utazni nem is fárasztó, a tegnapelőtti negyedórás bevásárlás meg emberfeletti kín volt ugyebár. 

Feltöltődhettek a napelemei is mert épp lemosta az ablakokat (!!!) és az ablakpárkányt és felporszívózott. Valami lehet vele... de nem félek, gyorsan elmúlik.

Tiszta lap

A hétvégi egésznapos wellness-filmnézés, az átmeneti napsütés, meg a tegnap suli előtti napfényben-kávézás megtette a hatását. Egész órán egyszer sem borultam el. Inkább röhögtem az egészen.

Úgy tűnik viszont, hogy Carlóval váltott múszakban vagyunk, most ő volt egy kissé - saját szavaival - intoleráns. Én ezt hívom elborulásnak.

Új tanárnéni van, Jana, aki nem ásványvíz, de legalább bajuszos. Ő még nem látja át a csoportunk szerencsétlen rendszerét teljesen, ezért még nem kezeli Alexet (jól megérdemelten) szellemi fogyatékosként, tehát Alex ugyan nem ért semmit, de csöndben van és nincs orosz gyorstalpaló kiegészítő tanfolyam.

Ezért sem értettem az olasznak a kiakadását, rég nem volt ilyen "nyugis" óránk. Aztán rájöttem, hogy engem főleg az Alex-Lena páros irritál, Carlo pedig Denis okoskodására ugrik.

Denis egy hangos és hadaró alak, akinek belenőtt a német-orosz mini turistaszótár a balkezébe és azzal hadonászik miközben kétségbeesett izgalommal próbálja feltenni a kérdéseit, amit senki sem ért. Azért nem, mert Denis otthon tanul. Sokat és magától. Amivel csak az a baj, hogy nem szavakat, meg használható mondatokat tanul, hanem nyelvtant. Összefüggések nélkül. Most indult az igazi nyelvtan egyébként. Akkusativ melléknévvel tálalva. Denis még ezt sem érti, viszont rögtön felteszi ötperces kiabáló kérdését. Ezen időtartam alatt folyamatosan beszél ugyan, de kb 6 féle szót ismételget néha dadogás, néha pedig  nemlétező kombinációk formájában. A tanárnő, és néha mi is próbáljuk kitalálni, hogy mi baja, ezért belekérdezünk. Ilyenkor (is) elhangzik két kedvenc szava, amit még egy kicsit hangosabban szeret mondani és hevesen integet hozzájuk a szótárral: Nyihhht! valamint Nyejnnn! Ezzel azt szeretné kifejezni, hogy nem arra vonatkozott a kérdése, amit 3 perc kiabálás után feltételeznénk. Miután végre sikerül kideríteni, hogy csak azt akarta tudni, hogy miért nem más szó van abban a mondatban, ami persze Dativ vagy Genitiv, amiről persze egy valamirevaló A1 csoportos személy azt se tudja eszik vagy isszák. Nyilván fel akar vágni, de nem jön össze, mert csak a tanárnő, többtízéves tapasztalata miatt jött rá, hogy az a teljesen helytelen betűkombináció valamelyik eddig még ismeretlen nyelvtani jelenség akarna lenni. Tulajdonképpen jó a kérdés, csak az hibás amit kérdez, meg ahogy, meg amiről - meg persze aki kérdez.

Carlo füle szikrázik, orrából kékesszürke füst gomolyog, tekintete lyukat éget Denis sárga miniszótárán, amibe már megint beledugta az arcát...

Én jól szórakozom, és Carlo szünetben elhangzó visszafogott szitok-áradata korántsem olyan fárasztó, mint a folyamatos idegbetegség, úgyhogy ha így marad, semmi bajom nem lesz.

Már majdnem megtanultam az eddigi szavaink névelőit, ami muszáj lesz, mert durvulnak a dolgok.
Ülök a buszon és csapkodok a kártyákkal, mert van egy pár, ami nem hangzik jól a névelőjével és sehogy nem sikerül megjegyezni. A kedves utazóközönség csak les, hogy ennek meg mi baja, mi lehet olyan dühítő egy csomag papírfecnin... -  Nenézzé, mibehogy tese tudod, de bezzeg nekem meg kell tanulni!! Ááááá!

A hab tetején a cseresznye

Murphy itt kacarászik és cigánykerekezik a fejem búbján. Ilyet kitalálni sem lehet!
Tegnap suli előtt állok békésen a postán, borítékot címezgetek. A mellettem lévő asztalnál egy nő szintén írkál valamit. Egyszercsak hozzám fordul és megkérdezi, tudom-e hányadika lesz jövő csütörtökön. Diadalittasan, hogy egyrészt értem a kérdést, másrészt még válaszolni is tudok, mondom, hogy harmadika.
Sajnos hallja a hangomon, hogy nem vagyok teljesen német (énis hallom, hogy ő se az). Kérdezi honnan jöttem. (Ungarn.) Ó és micsinálok én itt. (Élek, és egyébként semmi közöd hozzá.) És miért pont itt (namostmár tényleg hagyjál békén)
És ekkor jött a lényeg:
Miért nem megyek Oroszországba?!?! Már épp kezdtem gondolkodni, hogy kinek áll módjában beépített emberrel megviccelni, amikor előrántott egy térképet, amin elkezdte mutogatni, hogy nézzemmármeg! Nyugat-Európa milyen kicsi, ezzel szemben Oroszország mekkora hatalmas és még jönnek hozzá ilyen fantasztikus kiegészítők, mint Ukrajna és Fehéroroszország.(milyen remek!) És ekkora nagy területen mennyi lehetőség van, mennyi munkahely és mennyi mindent lehet csinálni. (medvére vadászni szőrös sapiban, azt lehet. és még?) És nem érti, hogy minden hülye miért pont ide jön. Ő is orosz, ő már csak tudja. (minél hamarabb le akartam zárni ezt a borzalmas beszélgetést, ezért nem firtattam, hogy őkelme akkor vajon mitcsinál itt a túlzsúfolt, lehetőségektől és munkahelyektől mentes nyomorúságos Nyugat-Európában)
Ó, köszönöm a tippet, mindenképp utánajárok a lehetőségeknek. De ő ad nekem címeket (Istenments!!!) Köszönöm, nagyon kedves, de megoldom.
Beálltam a sorba annak jeléül, hogy részemről ennyi, és úgy tűnt, megúszom. Levél felad, indul kifele. Hát nem trappol mögöttem egy cetlit lengetve? Felírt nekem mindent, hogy melyik városok, meg helyek a jók és feltétlenül menjek!!! Ilyen nincs!!! Köszönöm szépen, tűnj már el!
Egész úton a nyelviskola felé csóváltam a fejem, nem tudtam napirendre térni a dolog felett. Ha ez véletlen, akkor az összefüggéstelen-káosz-univerzumnak meglehetősen jó a humorérzéke.
Fernanda ma nem jött, szerintem megunta. Ez egy erős sztereó-orosz hatást eredményezett. Az örök Lena jobb felől, balról pedig minden akadály nélkül áramlott Denis fülsértően hangos hirtelen kiszótározott véletlenül sem a tárgyra vonatkozó kérdésáradata.Új tanár, helyettesítő, Dagmarnak hívják. Nagyon jó fej, de már nem tudtam értékelni. Vitaly, a BudSpencer sem volt ma, ezért a szokásos 5:4 orosz-nemorosz arány 4:3-ra változott, ami már matemetikailag is rosszabb.
Carlonak ma már többször másodpercekre fennakadt a szemöldöke, ami egyértelműen a nemtetszés jele. A második félidőben egy különösen hosszúra és hangosra sikeredett orosz ordítozás közepette a legnagyobb nyugalommal de nagyon határozottan annyit mondott: Kein Russisch bitte.
Erre a tanárnő is lecsapott, hogy igen, jobb lenne németül, merhátugye ezért lennénk itt, és csodák csodája volt majdnem háromnegyed óra német nyelven. Ebből remélem rendszer lesz.
Este a Sandránál regenerálódtam, sütöttem a kölköknek palacsintát, úgyhogy mindenki boldog volt. Van két napom összeszedni magam és immunissá válni a féloroszokra.

Nem az én hetem...

Fúdenagyonnem!!!!!

Több orosz beszédet hallottam, mint németet. Valamint nyilván több németet, mint magyart. Ez így már kezd a mentális egészségem és a lelki békém rovására menni. Nagyon.

A forgatókönyv:
Bevezetés:
Matthias minden nap legalább egyszer elmondja, hogy azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, nem vagyunk mindannyian egy szinten, ő próbál mindent elmagyarázni, aki nem érti, az azonnal szóljon. Azonnal. Érti mindenki? Alex? {a jellegzetes "nemértem, de micsináljak" fej} Az egészet lassan, mutogatva, eljátszva elismétli. Érted, Alex. A válasz határozatlan, de igen.
1.rész.
1. jelenet:
Egy új dolgot tanulunk. Ne kell valami rettenetes nyelvtani borzalomra vagy hasonlóra gondolni, a második héten vagyunk. Mondjuk, hogy egy kérdésre mit lehet válaszolni.
Matthias aki alapvetően németül nem tudó, esetenként némileg butuskább egyedek tanítására szakosodott és nagyon jól is csinálja, minden eszközét bevetve magyaráz. Felrajzolja, összevissza nyilazgatja, hangsúlyokkal érzékelteti, szinonímákat sorol, elmondja angolul olaszul japánul, elmutogatja, jelenetként egymaga eljátssza. Ellenőrzésként felteszi a kérdést néhányunknak, válaszolunk. Világos? Világos. Mindenkinek? Alex? Alex és Lena értetlen fejjel ülnek és oroszul kérdezgetik a többit. Matthias ugrik.
2. jelenet:
Matthias mégegyszer lassabban, szájbarágósabban, szemléletesebben (már ha lehetséges) elmagyaráz mindent.( Aki már értette az türelmesen, udvariasan vár.) Amikor már a félhülye süketnéma hároméves busman is világosan értené (akkor már Lena is), felteszi a kérdést Alexnak: Érted?
{"nemértem, de micsináljak" , vállvonogatás}Matthias összegzi az előbb elmondottakat, és felteszi az adott kérdést.
Alex csak néz, majd megismétli kissé hibásan amit az oroszok és Lena testületileg súgnak.
Aztán kérdez - oroszul.
3. jelenet:
Legalább tízperces orosz nyelvű magyarázás négy irányból.
Lena mint kitartó nyelvtanárnő magyaráz a leghangosabban, legagresszívebben. Ezzel csak az a baj, hogy pont mellettem ül, büdös a szája, amiből fröcsög a nyál és az "öregnéni-rózsaszín" rúzsa rákenődött a fogára. Aki már az első 5 percben felfogta és nem orosz, az kezdi elveszíteni a türelmét és az érdeklődését. Fernanda játszik a nyakláncával, Carlo udvariasan próbál figyelni (emberfeletti türelme van), Kuki egykedvűen néz maga elé. Én megírom azt a házi feladatot, amit tegnap este nem, és amit majd csak ez után fogunk ellenőrizni.
Matthias végre véget vet a dolognak, érted, Alex? Mostmár bólogat. Győzelem. (Gondoljuk még.)
4. jelenet:
 Ehhez kapcsolódó rengeteg feladat megoldása, párbeszédek többféle kombinációban, variációk, játékok, szöveghallgatás stb

2. rész
1.jelenet:
Az előbbi alap információra épülő kicsit (de tényleg kicsit) bonyolultabb dolog bevezetése és megintcsak részletes, szemléletes bemutatása. Értitek? Igen. Alex? {a "megütöm"-fej} Na akkor még egyszer.
2. jelenet:
Újból elmagyarázza az új részt még lassabban. Aztán még lassabban. (Kuki olvas, Fernandával ellenőriztük a leckémet és megbeszéltük, hogy ki hol szokott vásárolni, Carlo nyitott szemmel alszik, BudSpencer telefonon szkájpol.) 
Alex, érted? {mégértetlenebb fej} 
3. jelenet:
Újabb orosz invázió. Lena embertelen fülsértő hangon tudálékoskodik, a kezem ökölben. A türelmesebbje berendezkedik hosszú távú bambulásra, Fernanda arca a füzeten, Carlo feje hátranyeklik, Kuki traszban mered ki az ablakon. A kevésbé türelmes - én - megfontoltan, lassan ütögetem a homlokomat az asztallaphoz.
Finálé:
Matthias kissé ingerülten  leállítja a dolgot és felteszi a kérdést: Ugyanmár mit nem ért?
Alex {tényleg megütöm} vállvonogat, majd felteszi a kérdést.
Azt a kérdést, amire a válasz az első magyarázat legeslegelső mondatában volt a válasz.
Azt a kérdést, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy az elmúlt egy óra szájtépése minden nyelven teljesen és tökéletesen értelmetlen volt.
A végtelen türelmű Carlo szemöldöke felszalad, az oroszok csóválják a fejüket, Lena újabb támadáshoz gyűjti az energiát, Fernanda a kezébe temeti az arcát, Kuki még kómában.
Amit én érzek az az, hogy azonnal felordítok, toporzékolok, megfogok valami alkalmas tárgyat (írásvetítő) és atomjaira verem Alex szomorú kertitörpe fején. De ezt elborítja a fásultság és az elkeseredés szürke homálya és az egészből lesz egy tégla az agyamban. Ami ténylegesen történik az egy elhaló szánalmas hörgés.
Vége.

Na ez van egész héten, minden nap legalább egyszer. Utána csak vánszorgok hazafelé. Az agyamban már egy egész házat lehet építeni az ottragadt indulat-téglákból.
Ezért is írom le csak most, eddig nem volt hozzá erőm, hogy megemeljem őket. De most remélem hogy ezzel kikerülnek a fejemből...
Már csak a holnap van, aztán szombat-vasárnap kipihenem az egészet.
Ha jövő héten is ez lesz én nemtommicsinálok. Asszem hozzá kell edződnöm - ha egyáltalán lehetséges...

Vásárlás németül

Tegnap délután sikeresen vásároltam fél méter pólóanyagot, megérdeklődtem, hogy van-e esetleg vízálló bélésanyaguk, vagy esetleg bármiféle vízálló anyaguk.

Ebben a nagy szó az, hogy most először hagytam ki a dologból a "dujuszpíkinglis" varázsszót. És egyúttal rájöttem egy másik varázsige hatalmára: "Ich spreche noch nicht gut deutsch."(=Még nem beszélek jól németül)

Pedig ez egy azonnal működő nagyon hatásos darab. Fontosak a részletek. A noch szó a legerősebb mágia, jelenti, hogy még ugyan nem beszélek jól, de az is benne van, hogy ha legközelebb jövök akkor majd sokkal jobban fogok beszélni, mert minden vágyam ennek a gyönyörű nyelvnek a gyakorlása és tökéletesítése ugyebár. Harmadrendű, árnyalatnyi, de szintén fontos jelentés, hogy ugyan külföldi vagyok, de a beilleszkedni kész fajtából, nem pedig a dönerbüfében-a-saját-nyelvén-ordítozó-mecseteket-követelő, már-az-apja-is-itt- született-de-nem-beszél-németül fajta.

A pólóanyagot elintéztem e nélkül, az eladó lány udvariasan kiszolgált, aztán kérdezni akartam, de csak a vízállót meg a bélést nem tudtam, úgyhogy jött a varázsige bevezetésnek. A hatás elképesztő: az udvarias, jólnevelt, kissé türelmetlen arc a másodperc töredéke alatt őszinte érdeklődést mutat, közli, hogy jaj semmi baj, mondjam csak. És rajtpozícióban csillogó szemmel teljes lényével koncentrál, hogy a mondandómból kihámozza azt az információt amivel segíthet nekem. Az addigi hadarás helyett többször lassan elismételte az ismeretlen szavakat, hogy megjegyezhessem ( imprägniert és Futterstoff) és csak azután mondta, hogy sajnos nem tartanak. Döbbenetes volt. Ezt alkalmazni fogom.

Az oskolában még mindig a derdídasz nyúzása folyik, megcsináltam a kártyáimat és gyakoroltam is, de nem teljesen eleget, még mindig nem megy a szavak nagy része...

Carlo megint felvidított. A kiejtési nehézségek: a schon és a schön különbség volt a téma, meg hogy melyik mit jelent. Carlo egyszercsak felordít, hogy ő megértette és rámutat valamire azt kiabálva, hogy Das ist SÜN!!! Rég nevettem ilyen jót.

Rájöttem egyébként Fernanda lényegére: ahányszor számolásra kerül a sor, közli, hogy neki nem megy a matek és nem is hajlandó számolni, csak vihorászik hogy nemtudja, egyszer rá lett kényszerítve és nem tudott 60hoz 20at hozzáadni. Tegnap meg a ma-tegnap-holnap tematika miatt Matthias Grünewald úr felrajzolt a táblára egy vonalat, amin dátum alapján azonosította az egyes napokat tegnapelőtt-előttől holnapután-utánig. Ezt kezdte volna letörölni, mire Fernanda felsikoltott hogy ne mert nem írta még le, de akkor már késő volt. Mondta neki a tanárbácsi hogy másolja le a szomszédról, de mi nem írtuk le, erre oldalra nézek, hogy ugyan már mi hiányzik: Fernanda teljes kétségbeeséssel ül a hiányzó láncszem fölött, ami úgy nézett ki hogy megvan minden kifejezés, csak a "2 nappal ezelőtt"-höz kapcsolódó dátum hiányzik. Ezt még a mai dátumból is vissza lehet számolni, pláne hogy a tegnapi is ott volt, de ő csak ül kétségbeesetten. Mondom neki hogy necsináldmár, tizenkilenc. Mire rám néz, hogy tényleg?? Pedig ennyire nem is buta, bár nem egy észlény. Csak egyszerűen nem hajlandó gondolkodni.: ül otthon, anyós főz, ő tanul, tehát van neki színes tollkészlete, mintás radírja és otthon szépen ki szokta színezni a házi feladat fekete-fehér illusztrációit. A névtábláján szívecskék és csillagocskák. Az asszonykák gyöngye, a Nóra prototípus. Majd a férj kiszámolja, eldönti megmondja, hogy mit csináljon és ő boldog. Félelmetes.

Nade megyek leckét írni mert mindjárt indulhatok.

Nemtavasz

Jelentem tisztelettel, elkiabáltam. Nagyon.

Már legalább három alkalommal meg tudtam győzni magamat, hogy az átmeneti +5 fok feletti hőmérséklet meg némi halvány napsütés esetleg hóvirágok még nem jelenthetnek tavaszt. Ahhoz még nagyon február van és mi meg nagyon Bielefeldben élünk. Erővel tartottam vissza magam, hogy még ne éljem bele magam. A hét elején ez már nem ment. Előkészítettem a napszemüvegemet, tervezgetem a tavaszi ruha-összeállításokat, kitettem a kesztyűt meg a sapkát a táskámból... Szerdán már majdnem el is indultam a vékonyabb kabátomban, de szerencsére valamiért megnéztem a hőmérőt. -4. Vastagkabát vissza, de azér még tavasz van. Csütörtökön majdnem hó esett, de ugye tavasz van.

És erre tegnap rámszakadt a valóság: szürkeség, hófelhők, fázik a kezem és olyan hideg van, hogy ahogy levegőt veszek, fáj a homlokom. Ez minden, csak nem tavasz.

Ma felvettem a sapkát, a napsütés ellenére (jóltettem, mert alig volt mínuszötfok), és beletörődtem a télbe de mostmár szenvedek mert egyszer már majdem tavasz volt...

Vissza a suliba

Túl vagyok az első hetemen a németsuliban. Nem volt túl nehéz, de kalandos az volt.

Az iskolát Bibisnek hívják és kifejezetten a külföldiek németoktatására szakosodtak, tehát a kapun belül német szót csak és kizárólag tanítási időben hallani. Órák előtt orosz, angol és török társalgás tölti meg a folyosót, igen az arányok sorrendjében. Nemhiába nem tudnak a törökök németül, nem is nagyon akarják tanulni.

Mikor először beértem és végre megtaláltam a nevemet az egyik ajtóra kitett cetlin, a terembe való bejutáshoz át kellett verekednem magam egy nagy csoport oroszon.

U alakban elrendezett padok, mindenkit szemmel lehet tartani: két szomszédom két sötét hajú kreol bőrű illető, egy fiú és egy lány, viszonylag szimpatikusak, velem szemben egy elrontott Hófehérke: nagyonfeketehajú-nagyonfehérbőrű lány ül nagyonpiros rúzzsal és nagyonpiros pulóverben, lila sportcipőben és rózsaszín-sárga zokniban. Nem mindennapi látvány. Az orosz hadból még négyen hozzánk tartoztak, a legmogorvábbak, és így meg is lett a csoport. Megérkezett a tanárnő, de sajnos ő sem sokat javított az eddigi ijesztő összképen: nem is tudom honnan kezdjem a leírást... szegénykém nagyon előnytelen alakjával és ruházatával vagy a fejszerkezetével... Szóval toka, bikanyak, atlétaváll, G kosár, hordóhas, nulla csípő, pipaszár lábak, mindezen feszülő felső és egy derékig felhúzott fodrokból álló virágszegélyes szoknya valamint a nyakra szorosan kötött hátul térdig leérő csíkos pamutsál. Az arca egész oké, de az egész haja az égnek áll és úgy tartja a fejét mintha nem lenne teljesen százas... Úristenhovakerültem?!?!

Ez volt az első ijedtségem, de hálistennek ez többnyire csak a külső, ennyire azért nem vészes a helyzet. Már lehúztunk egy hetet és a kialakult összkép kifejezetten pozitív.

A csoport: Fernanda, a padtársam 19 éves asszony(!), feltűnően szép és feltűnően szőrös a karja. Mexikói és fél éve van itt, a kedves férj is kis taknyos, természetesen német. Fernanda beszél ugyan, őszerinte németül, latin temperamentummal, egyfolytában és olyan kitartó monotóniával, hogy csak a szótagszámból lehet kikövetkeztetni, hogy mit is akar.

Carlo az olasz, aki szintén egyfolytában beszél, de meglepő módon és Fernandától eltérően a tárgyra vonatkozóan. Itt tanul, az ok szintén: német barátnő.

Kawther a Hófehérke Irakból. Csak angolul beszél, azt is halkan és keveset. Senki nem tudja mit csinál itt... A neve az cifra és miután senki sem tudta kimondani, elárulta, hogy a beceneve Kuki. Nem értették miért találom olyan viccesnek, hogy valakinek "sütemény" a neve. Nem világosítottam fel szegényt a magyar valóságról...

Előkerült még kedden egy új elem, Lena Ukrajnából. Ijesztő.

Nem tud angolul, 2 hete van Németországban, viszont beszél oroszul, ezért oda sorolja őt a közvélemény, beszél még lengyelül, de minek, sőt lengyeltanárnő egyébként. Ennek minden káros mellékhatásával: mindent kérdez, valami furcsa angolnémetukrán nyelven, amit senki sem ért, nagyon lelkes, nagyon akar tanulni és ki van akadva, ha valamit nem ért. Borzasztó.

Van még Alex, a szomorú fehérorosz kertitörpe, aki szintén nem beszél se angolul, se németül semmit, de legalább butus, lassú felfogású és féligmeddig leszarja. A komplett orosz gárda rendszeresen azzal van elfoglalva, hogy neki fordít, magyaráz.

A többi három gyűjtőnéven az oroszok. Vitali, aki Bud Spencer fiatalabb és vékonyabb kiadása, valamint Denis és Vladi akik csak vannak.

Három tanárunk van: hétfőnkedden a döbbenetes külsejű, de nagyon jó tanár Jenny, szerdacsütörtök az önmagában komikus Matthias Grünewald úré, aki ugyan nem tud festeni, de activitybajnokként minden képtelenséget elmutogat ha valaki nem értené, valamint pénteken Sabina, aki az átlátszó-szőkésbarna-szemüveges-kardigános-mosolygós némettanárnő prototípusa.

Nagyon sok újdonság nem volt a héten, úgy látszik sikerült azér értelmet is magamra szedni az elmúlt fél évben. Viszont a derdídászt meg kell tanulnom mert azt sajnos nem lehet megérteni és kilogikázni, úgyhogy gyártom a tanulós kártyákat.

Miértis

Hogy mit csinálok én itt? Tomi kapott itt munkát, jött, én meg nyilván vele. Ő beszél németül, én meg nyilván nem.

Túl vagyunk négy hónapnyi káoszon: lakáskeresés, ideiglenes szállások, költözések, a német bürokrácia sűrűje, részemről egy egész hónapig tartó szívesség-munkaviszony, Tomi részéről tetkószalon-nyitás, szerződési feltételekkel kapcsolatos bonyodalmak. Volt két aránylag nyugis hónapunk is, kialakultunk.

Most végül kicsit több, mint hat hónap elteltével a város anyagi és erkölcsi támogatásával elkezdhettem eme varázslatos nyelvet hivatalos keretek között tanulni.

Az eddigi tanulás leginkább a túlélés jegyében folyt: a boltban nem mindig látszik a monitor az árral, időnként egy-két galád járókelő minden előzetes figyelmeztetés nélkül megszólít és kérdez - valamit, és a legdurvább: amikor már majdnem elérem a biztonságos lakásajtót, előugrik egy bűbájos szomszédnéni, aki látott az ablakából bejönni a lépcsőházba és mindenképp meg akarja kérdezni, hogy tudok-e már németül (nem, tegnap óta még nem...), minden rendben van-e (eddig volt) és hogy milyen szép napunk van ma! Az ilyen mindenhogy veszélyes, nemhogy németül.

Az eddigi legfőbb tanulási lehetőség egy német család, akikhez augusztusban hirtelen "párnapra" elszállásolt minket Tomi kedves főnöke és valahogy csak kábé két hónap múlva jöttünk el onnan. Egyébként hogy hozzájuk kerültünk a legjobb dolog, ami történt és történhetett velünk itt.

Csak Sandra az anyuka beszél angolul, a két nagyobb lány ért valamicskét, apuka és a két kisebb csak németül és nagyon gyorsan.

Mikor már jóban lettünk elkezdődött a "tanítsukmegarékátnémetül" program. Volt a spontán tanulás amikor a legváratlanabb szituációkban kellett a legértelmetlenebb szavakat ismételgetnem: porszívó, citromlepke, folyékonyszappan, anyakönyvvezető. És persze volt a szervezett tanulás, amikor a kölkök elkaptak, leültettek az ebédlőasztalhoz és németórát tartottak nekem, szintén logikusan és hasznosság szerint felépítve: békaeledel, fogkrém, unatkozom, házifeladat.

Ezt mindennap más tartotta, a többiek pedig kikérdeztek, igen az egész család. De ha úgy alakult, hogy különböző időpontokban értek haza, mindenki egyesével hallani akarta.

Tehát önvédelemből megtanultam a legfontosabb mondatot: Ich bin kein Papagei!!!