Az első fejezet vége

Múlt pénteken véget ért az első kurzus. Hogy miért csak most írok? Nem tudtam kezelni a rám szakadt hatalmas szabadidőmennyiséget és mindent akartam csinálni, aminek a vége természetesen a semmi lett. 

Csütörtökön volt a legeslegutolsó óránk Matthiassal. Ha minden igaz, már Japánban van és aláírta a munkaszerződését. Remélhetőleg Sapporoban nem lesz olyan a helyzet, hogy el kelljen jönniük. 

Pénteken azért még találkoztunk, bejött elhozni pár kijavított irományt meg fényképezkedni. A fotót még nem szereztem meg, e-mailt kéne írnom hozzá, és kitaláltam, hogy németül szeretném, ahhoz pedig segítség kell. Majd este... egyik este... Természetesen ahogy megkaparintom, repül is ide. 

A képen nem a teljes csoport van sajnos, 2 orosz már otthon van, Alex és Denis elszivárogtak, úgyhogy a kedvenc oroszaim közül csak Lena lesz látható. 

A szívem csücske Denis az utolsó héten elég fáradt és zaklatott volt, tehát hálistennek nem okoskodott annyit, mint rendesen. De azért csütörtökön még egyszer utoljára felidegesített mindenkit. Melléknév fokozás. A képlet a táblán, a feladat: kiválasztani egy szempontot és elmondani például: x magasabb mint y, x magasabb mint z, x a legmagasabb. Ennyi. Alex önként jelentkezve másodikra megoldotta a dolgot. Denis, szempont a hajhosszúság, mondjad. 

De én nem értem... warum? Remek, helyben vagyunk, megint warum, de mégis mit nem értesz? Háthogy wieso (mert már fejleszti a kötekedős szókincsét) nem lehet azt mondani simán, hogy Reka haja hosszú? Lehet, lehet de nem azt jelenti. Némi magyarázat, egyebek, felíratja a táblára a mondatot, kötekedik még egy kicsit, elmondja, oké. Akkor most mondd el, hogy kinek a legrövidebb a haja. Warum?

Hát még mindig nem érted? 

Nem... De ez nekem nem is fontos. 

Én kérek elnézést. Meg főleg Matthias, aki ilyen érdektelen ostobaságokkal untat. Végképp aszittem felpofozom. De ha minden jól megy többet nem látom. Vagy maximum, amikor bemegyek a következőre jelentkezni, de akkor is csak messziről.

Pénteken a szünet után bementünk a városba sétálni, tájékozódást meg útleírást gyakorolni. Kaptunk papírt amin le volt írva, hogy merre menjünk és be kellett írni, hogy egyes helyeket hogy hívnak. Tök jó volt, szép idő is volt hozzá. Olyan helyekre mentünk ahol még nem is jártam, pedig nagyon közel van, csak elrejtve. Viszont szándékosan kis apró jelentéktelen terek neveit kellett leírnunk, ami természetesen kiírva nem volt, úgyhogy kérdezősködtünk. Az emberek nagyon jól szórakoztak rajtunk, amikor bementünk egy boltba megkérdezni a tér nevét, vagy gyanútlan járókelőket szólítgattunk le. Aztán Lena vérszemet kapott. 

Eleve nem ugyanaz volt a reakció, amikor Kuki a halkszavú kedves Hófehérke megszólított valakit, vagy Carlo udvariasan kellemes akcentussal érdeklődött egy boltban, mint amikor Lena odaugrott valakihez, és ijesztő vehemenciával rákiabált hogy Ennttssssullldiggunng! mint Drakula.
Aztán mint afféle stréber, még be sem értünk a térre, körberohant, nem talált táblát és elkezdett vadászni. Mire mi egyáltalán beértünk volna az Altstädter Kirchplatzra ő már elüldözött a padokról két békésen söröző-dohányzó kiskorút és egy enyelgő párocskát és épp egy dakszliját békésen vontató nénit készült megtámadni.
Miután ő sem tudta, mindenki más - tanárostul - leült egy kőfalra és nézelődött, mert szép az a tér, Lena meg kitartóan hozta a frászt mindenkire. Miután mi már kibetűztük és lefordítottuk/tattuk az egyik szobor feliratát és nagyon jól elvoltunk, Lena visszajött futva(!) mint a hetes a krétával és hozta az eredményt, ami végképp senkit nem érdekelt.

Érdekes epizód továbbá, hogy séta közben Kuki olyan nagyon olvasta az útleírást, hogy annak rendje és módja szerint ahogy a rajzfilmekben és a rossz vígjátékokban szokás elütötte őt egy orvul lesben álló villanyoszlop. Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Azért ez a légkör hiányozni fog. Mindenkinek meggyőződése, hogy a következő csoportom se lehet jobb, hát meglátjuk.

Japán

Igen, pillanatnyilag mindenki ezzel foglalkozik belekerült a mindennapjainkba, borzasztó dolog.

Engem az zavar, hogy a németek személyesen félnek, és az ő kis többtízezer kilométerrel odébb tartózkodó kényelmes kis életüket féltik.

Mert majd jön a láthatatlan sugárzás és holnap reggel ráugrik egyenesen Németországra és elhervad a gyönyörű kertecskéjük és a biojoghurtjuk már nem bio és este neonzöldesen fluoreszkál.

Ezek nem azzal foglalkoznak, hogy az elkölthetetlen mennyiségű pénzükből küldjenek azoknak, akik rászorulnak, esetleg csak elgondolkodjanak azon, hogy ők milyen szerencsések, és azon, hogy most épp mennyien élnek életveszélyben. Nem gondolják végig, hogy mire bármi ideér, addigra a fél világ rákos, vagy már meghalt, hanem az Ő kis életüket érzik veszélyben. (Természetesen tisztelet a kivételnek, biztos, hogy nem mindenki ilyen, de a közvélemény és a média az tuti...)

Az újságok címlapján: Németország fél!

Nem akarok valamiféle terézanyának tűnni, mert én is jóval közönyösebb vagyok a kelleténél és attól még, hogy magamat nem féltem (lehet, hogy még nem...) nem tudom megfelelően átérezni ezt az egészet és a helyzet súlyát. A videók a tévében olyanok mint egy katasztrófafilm, amiben majd jön Brúszvilisz és minden jó lesz.

Így távolít el a média a valóságtól és így válunk közönyössé mindennel kapcsolatban. Ha a tévében látjuk a szomszéd házat lángokban lehet, hogy nem is érint meg, csak érdeklődve nézzük mi lesz a vége és a chips után nyúlunk...

Én most ebből láttam egy személyesebb oldalt is. A kedvenc tanárunk, Matthias eddig is sok évet töltött japánban, és most, egy hét múlva szándékozott odaköltözni. Munkát kapott öt éves szerződéssel, illetve áprilisban végre összeházasodhat japán menyasszonyával.

Nem, nincs semmi drámai fordulat a sztoriban, menyasszony jól van, délebbre él, munkahely megvan, északabbra van.

Csak Matthias ingóságai az Indiai óceánon ringatóznak, a menyasszony várja, és senki sem tudja, hogy ahová készülnek az élhető-e egyáltalán.

És én úgy érzem, hogy Matthias oda tartozik. Bielefeldben született, de ettől függetlenül nem német. A személyisége, a gondolkodásmódja, az életszemlélete abszolút nem német. Nem ismerek személyesen japánokat, csak feltételezem, az ott töltött tizenegynéhány éve után, hogy a lelke talán inkább japán lehet.

A híreket ha nem olvasom éppen, Matthias arcán ott vannak. Ahogy romlik a helyzet, ő is egyre rosszabb állapotban van. Aggódik, retteg, hogy mi lesz. Eltervezték, előkészítették, csak a Föld máshogy gondolta.

Ehhez képest hősies nyugalommal és összeszedettséggel tanít, a humora a szokásos. Ő talán az egyetlen német, illetve nyilván egy a kevésből, akinek joga van félni. A többiek csak csinálják maguknak a feszültséget, mert annyira kényelmes itt minden.

Elképesztően önző nép ez.

Oh happy day

Kedvenc favágóim ma egy órát késtek, úgyhogy kialudtam magam. Jó nap. És Denis-mentes. Nem is gondoltam volna, hogy ez ennyit jelent. Béke, nyugalom, harmónia.

A múlt heti sulibeszámolóval a többi bonyodalom ecsetelése miatt amúgy is még lógok, úgyhogy most pótolom.

Denist sikerült múlt héten egy egészen új oldaláról megismernünk. Eddig is többször elcsodálkoztam a szűk, kinőtt hatású pulóverek iránti erős vonzódásán, de ezt simán csak rossz ízlésnek tudtam be. Múlt héten viszont a napirend és szabadidő téma kapcsán sikerült megtudnom az igazi okot. Elhangzottak kérdések, amiket fel lehet tenni, nem választ várva, csak megtanulás céljából, majd később válaszolunk. Denis ennek ellenére minden kérdés után kéretlenül, vihogva beordította a saját válaszát, ami amúgy senkit nem érdekelt volna, de ő nagyon büszke volt magára.

Mit csinálsz reggel? Sportolok. Mit csinálsz délután? Sportolok. Milyen hobbijaid vannak? Boksz és minden sport. Mit csinálsz gyakran? Bokszolok. Mit csinálsz ritkán? Sportolok, de inkább gyakran. Mit tartasz érdekesnek? A bokszot, ja és a csajom fitnesz-edző...

És rám tört a felismerés: ja hogy ez azt hiszi hogy ő valami izomember... áhhááá... Tényleg feszítve jelentkezik. Így már logikus a gyerekméretű Frédibénis kapucnis melegítő is. Csak az a hiba hogy a legeslegjobb indulattal is legfeljebb átlagos testalkatúnak mondhatnám. Velem egymagas, golyó alakú feje van, amin bilifazonúra vágott hajat hord. Ez már önmagában el tud rontani egy bármilyen kisportolt alakot, de még csak arról sem beszélhetünk. De akkor már értem a szerepet, amit játszik: az erőszakos agyatlan kigyúrt trollét, csak XS-es méretben. Legújabb hobbija Alexen gúnyolódni, amihez végképp semmi joga, mert ugyan a fehérorosz kertitörpe egyszerű, mint egy faék, viszont nem idegesítő, csak néha kicsit fárasztó. Denist ezzel szemben tuskóhoz tudnám hasonlítani, aminek az intelligenciaszintje hasonló, csak még faragva sincs.

Szegény Carlónak amúgyis az idegeire megy a vizsgáira való felkészülés, de Denis tette fel az i-re a pontot mindennap. Péntekre eljutottunk a célzott gorombaságig. Kérdés: mit találsz unalmasnak. Általános válaszok: az operát, a horgászást, Lena a bokszot (Denis üvölt) satöbbisatöbbi... Carlo? Én unalmasnak találom az ostoba embereket.

A mondat ült. A többség (a tanár is) értően vigyorgott, Alex és Lena üres tekintettel nézett. A csendet Denis a-rajzfilmekben-a-gonosz-buta-karakter röhögése törte meg, aki meg volt róla győződve, hogy ez Alexnak szól. Szánalmas.

Nade lényeg, hogy ma béke honolt, nem reménykedem, hogy ez holnap is így lesz, az talán már túlzás lenne.

Amúgy a tananyag is tudja, hogy az ember milyen indokkal hiányzik aznap. Amikor betegápolás céljából maradtam otthon, minden, amiről lemaradtam, a hány óra van témakör, ami logikus, könnyű és átismételtük az egészet másnap az első tíz percben.

Ehhez képest a tegnapi lógásom bosszút állt. Amiről lemaradtam az mindössze a múlt idő, az elválós igék, és az időpont-megbeszélés témaköre tízmillió új szóval. Ismétlés nincs. Ja és persze azok közül akik nem cirill betűkkel jegyzetelnek az egyikük kábé nem írt semmit, de szívecskék vannak a papír szélén, a másik meg olyan rondán ír, hogy nem volt idegzetem lemásolni. Majd holnap... talán...

Élek még...

...csak eltűntem egy hétre. Sűrű volt. Tomi beteg lett szerdán, pénteken meg szombaton már dolgozott - doktorbácsi-maszkban - de azér még taknyos. 

Hétfő kedd viszonylag átlagos, nyelviskola, semmi nem történt. Szerdától kezdve viszont cikkcakkban rohangáltam, mert természetesen nem vagyunk felkészülve bármiféle betegségre. Mikor legutóbb valami komolyabb volt, akkor még a Sandráéknál laktunk, egy rendesen felszerelt háztartásban. Alaphelyzet hogy nincs lázmérőnk, meg volt vagy 2 darab németadvil izé itthon mint gyógyszerkészlet. Amit még októberben felírt a doki nekem, annak a maradékát a karácsonyi menetrendszerű megfázásnál mind be is vettem.

Tehát szerda reggel csörög az óra, oldalra nézek, hogy Tomi keljen fel mert idő van, meglepetésemre ő már ébren van, csak nem tud megszólalni mert háromszorosára dagadt a mandulája helye. Okéoké, beteg, micsináljunk... 

Van egy gyógyszertár nem messze (egy kilométer), a busz nem arra jár, de süt a nap, nem lehet hideg, megyek biciklivel. 

Jó melegen felöltöz, valamint - miután Tomi kommunikációképtelen - kulcsszavakat kiszótároz (Febermesser, Halz), biciklit a pincében novemberi por alól kiás, visszaszalad a negyedikre pumpáért mert csak a hátsó kereket néztem meg és az nem volt lapos... 

Végre elindultam... A szemem kifagyott a helyéről. Azért csak az, mert minden mást vastagon bebugyoláltam. Természetesen velem szemben nyitott tavaszi kabátos lányok kesztyű nélkül hajadonfőtt...

A gyógyszertárban viszonylag egyszerűen ment a dolog. Lázmérő kész, kérek még valamit torokfájásra. Nekem lesz? Nem, nekem inkább fagyásra kéne valami, de az nem sürgős. Minden megvan, boltba gyümölcsléért beugrás aztán haza.

Tomi egész nap aludt, de azér nem mentem suliba, nem akartam otthagyni. Aznap este meg kb egész héten nem nagyon aludtunk, mert ő nem kap levegőt, én meg azért mert ő forog és horkol felváltva. 

Másnap semmi baja sem volt, úgyhogy pénteken elment dolgozni. Péntek reggel úgy gondoltam, hogy tovább alszom. Nem jött össze. Reggel fél nyolckor megjelent egy traktorral pár ember meg ugyanannyi láncfűrész és nekiálltak pontosan a hálószobaablak alatt fát vágni. És nem egyet, hanem ötvenet, egész nap vágták.  Éljen... Nem baj, majd hétvégén alszom.

Estére Tominak megint nagyon fájt a torka, meg elkezdett köhögni is, és a strepsils itt is inkább édesség, mint gyógyszer bármi is van ráírva. Majd holnap szerzek a gyógyszertárból valami értelmeset.

Meg voltam róla győződve, hogy szombaton nem vághatnak fát, úgyhogy gondoltam alszom fél tizenkettőig és még odaérek a gyógyszertárba egy óra előtt. Természetesen fél nyolckor megint felébredtem, mintha az én koponyámat vágnák. Az ablakunk alatt már a fák felét kivágták, most kicsit odébb mentek, de még így is elég volt. 

Tehát inkább felkeltem és nekiláttam a gyógyszertár második felvonásának. Ismét ugyanaz a kedves gyógyszertárosnő, próbálkozzunk megint. Eukaliptusz kapszulát kérek. Ez egy totálnémet okosság, eukaliptusz olaj kapszulában, beveszed, 3 perc után megfagyasztja a légutaidat és az orrodat is tisztíccsa. Nagyon hatásos dolog, de kétnapos szedése után minden sejted eukaliptusz illatot áraszt, Tomi ilyenkor csak Koalának hív. 

Viszont sajnos nem volt nekik, de volt három másik hasonló. Rendben, mi a különbség? Hát elmondta. Viszont ez nem segített. Akkor jön az activity. Mutogatva, kulcsszavakkal. Megtudtam például, hogy a slájm az német szó, nem véletlenül ilyen randa. Alig öt perc után megvolt az ügy, jól szórakoztunk, bírom ezt a nőt, de azér ne lássam gyakran...

Vasárnap fát nem vágtak ugyan, de a koala kapszulának hála Tomi úgy köhögött, hogy amúgyis mindegy volt. Egész napos semmittevés hóvirág szedéssel. (nem, itt nem büntetik)

Ma Tamás nap alkalmából kénytelen voltam kimászni a város szélén lévő kertészetbe és még jó képet is vágni az ügyhöz... De nem, azért annyira nem volt borzasztó. Tele van a lakás nárcisszal. Úgy volt, hogy kettőre visszaérünk a suliba, de inkább galád módon ellógtam. Túl szépen sütött a nap és inkább sétáltunk meg kávéztunk. 

Tomi úgy néz ki, megmarad. Természetesen a virágok miatt kétszer egy órát utazni nem is fárasztó, a tegnapelőtti negyedórás bevásárlás meg emberfeletti kín volt ugyebár. 

Feltöltődhettek a napelemei is mert épp lemosta az ablakokat (!!!) és az ablakpárkányt és felporszívózott. Valami lehet vele... de nem félek, gyorsan elmúlik.

Tiszta lap

A hétvégi egésznapos wellness-filmnézés, az átmeneti napsütés, meg a tegnap suli előtti napfényben-kávézás megtette a hatását. Egész órán egyszer sem borultam el. Inkább röhögtem az egészen.

Úgy tűnik viszont, hogy Carlóval váltott múszakban vagyunk, most ő volt egy kissé - saját szavaival - intoleráns. Én ezt hívom elborulásnak.

Új tanárnéni van, Jana, aki nem ásványvíz, de legalább bajuszos. Ő még nem látja át a csoportunk szerencsétlen rendszerét teljesen, ezért még nem kezeli Alexet (jól megérdemelten) szellemi fogyatékosként, tehát Alex ugyan nem ért semmit, de csöndben van és nincs orosz gyorstalpaló kiegészítő tanfolyam.

Ezért sem értettem az olasznak a kiakadását, rég nem volt ilyen "nyugis" óránk. Aztán rájöttem, hogy engem főleg az Alex-Lena páros irritál, Carlo pedig Denis okoskodására ugrik.

Denis egy hangos és hadaró alak, akinek belenőtt a német-orosz mini turistaszótár a balkezébe és azzal hadonászik miközben kétségbeesett izgalommal próbálja feltenni a kérdéseit, amit senki sem ért. Azért nem, mert Denis otthon tanul. Sokat és magától. Amivel csak az a baj, hogy nem szavakat, meg használható mondatokat tanul, hanem nyelvtant. Összefüggések nélkül. Most indult az igazi nyelvtan egyébként. Akkusativ melléknévvel tálalva. Denis még ezt sem érti, viszont rögtön felteszi ötperces kiabáló kérdését. Ezen időtartam alatt folyamatosan beszél ugyan, de kb 6 féle szót ismételget néha dadogás, néha pedig  nemlétező kombinációk formájában. A tanárnő, és néha mi is próbáljuk kitalálni, hogy mi baja, ezért belekérdezünk. Ilyenkor (is) elhangzik két kedvenc szava, amit még egy kicsit hangosabban szeret mondani és hevesen integet hozzájuk a szótárral: Nyihhht! valamint Nyejnnn! Ezzel azt szeretné kifejezni, hogy nem arra vonatkozott a kérdése, amit 3 perc kiabálás után feltételeznénk. Miután végre sikerül kideríteni, hogy csak azt akarta tudni, hogy miért nem más szó van abban a mondatban, ami persze Dativ vagy Genitiv, amiről persze egy valamirevaló A1 csoportos személy azt se tudja eszik vagy isszák. Nyilván fel akar vágni, de nem jön össze, mert csak a tanárnő, többtízéves tapasztalata miatt jött rá, hogy az a teljesen helytelen betűkombináció valamelyik eddig még ismeretlen nyelvtani jelenség akarna lenni. Tulajdonképpen jó a kérdés, csak az hibás amit kérdez, meg ahogy, meg amiről - meg persze aki kérdez.

Carlo füle szikrázik, orrából kékesszürke füst gomolyog, tekintete lyukat éget Denis sárga miniszótárán, amibe már megint beledugta az arcát...

Én jól szórakozom, és Carlo szünetben elhangzó visszafogott szitok-áradata korántsem olyan fárasztó, mint a folyamatos idegbetegség, úgyhogy ha így marad, semmi bajom nem lesz.

Már majdnem megtanultam az eddigi szavaink névelőit, ami muszáj lesz, mert durvulnak a dolgok.
Ülök a buszon és csapkodok a kártyákkal, mert van egy pár, ami nem hangzik jól a névelőjével és sehogy nem sikerül megjegyezni. A kedves utazóközönség csak les, hogy ennek meg mi baja, mi lehet olyan dühítő egy csomag papírfecnin... -  Nenézzé, mibehogy tese tudod, de bezzeg nekem meg kell tanulni!! Ááááá!