Az első fejezet vége

Múlt pénteken véget ért az első kurzus. Hogy miért csak most írok? Nem tudtam kezelni a rám szakadt hatalmas szabadidőmennyiséget és mindent akartam csinálni, aminek a vége természetesen a semmi lett. 

Csütörtökön volt a legeslegutolsó óránk Matthiassal. Ha minden igaz, már Japánban van és aláírta a munkaszerződését. Remélhetőleg Sapporoban nem lesz olyan a helyzet, hogy el kelljen jönniük. 

Pénteken azért még találkoztunk, bejött elhozni pár kijavított irományt meg fényképezkedni. A fotót még nem szereztem meg, e-mailt kéne írnom hozzá, és kitaláltam, hogy németül szeretném, ahhoz pedig segítség kell. Majd este... egyik este... Természetesen ahogy megkaparintom, repül is ide. 

A képen nem a teljes csoport van sajnos, 2 orosz már otthon van, Alex és Denis elszivárogtak, úgyhogy a kedvenc oroszaim közül csak Lena lesz látható. 

A szívem csücske Denis az utolsó héten elég fáradt és zaklatott volt, tehát hálistennek nem okoskodott annyit, mint rendesen. De azért csütörtökön még egyszer utoljára felidegesített mindenkit. Melléknév fokozás. A képlet a táblán, a feladat: kiválasztani egy szempontot és elmondani például: x magasabb mint y, x magasabb mint z, x a legmagasabb. Ennyi. Alex önként jelentkezve másodikra megoldotta a dolgot. Denis, szempont a hajhosszúság, mondjad. 

De én nem értem... warum? Remek, helyben vagyunk, megint warum, de mégis mit nem értesz? Háthogy wieso (mert már fejleszti a kötekedős szókincsét) nem lehet azt mondani simán, hogy Reka haja hosszú? Lehet, lehet de nem azt jelenti. Némi magyarázat, egyebek, felíratja a táblára a mondatot, kötekedik még egy kicsit, elmondja, oké. Akkor most mondd el, hogy kinek a legrövidebb a haja. Warum?

Hát még mindig nem érted? 

Nem... De ez nekem nem is fontos. 

Én kérek elnézést. Meg főleg Matthias, aki ilyen érdektelen ostobaságokkal untat. Végképp aszittem felpofozom. De ha minden jól megy többet nem látom. Vagy maximum, amikor bemegyek a következőre jelentkezni, de akkor is csak messziről.

Pénteken a szünet után bementünk a városba sétálni, tájékozódást meg útleírást gyakorolni. Kaptunk papírt amin le volt írva, hogy merre menjünk és be kellett írni, hogy egyes helyeket hogy hívnak. Tök jó volt, szép idő is volt hozzá. Olyan helyekre mentünk ahol még nem is jártam, pedig nagyon közel van, csak elrejtve. Viszont szándékosan kis apró jelentéktelen terek neveit kellett leírnunk, ami természetesen kiírva nem volt, úgyhogy kérdezősködtünk. Az emberek nagyon jól szórakoztak rajtunk, amikor bementünk egy boltba megkérdezni a tér nevét, vagy gyanútlan járókelőket szólítgattunk le. Aztán Lena vérszemet kapott. 

Eleve nem ugyanaz volt a reakció, amikor Kuki a halkszavú kedves Hófehérke megszólított valakit, vagy Carlo udvariasan kellemes akcentussal érdeklődött egy boltban, mint amikor Lena odaugrott valakihez, és ijesztő vehemenciával rákiabált hogy Ennttssssullldiggunng! mint Drakula.
Aztán mint afféle stréber, még be sem értünk a térre, körberohant, nem talált táblát és elkezdett vadászni. Mire mi egyáltalán beértünk volna az Altstädter Kirchplatzra ő már elüldözött a padokról két békésen söröző-dohányzó kiskorút és egy enyelgő párocskát és épp egy dakszliját békésen vontató nénit készült megtámadni.
Miután ő sem tudta, mindenki más - tanárostul - leült egy kőfalra és nézelődött, mert szép az a tér, Lena meg kitartóan hozta a frászt mindenkire. Miután mi már kibetűztük és lefordítottuk/tattuk az egyik szobor feliratát és nagyon jól elvoltunk, Lena visszajött futva(!) mint a hetes a krétával és hozta az eredményt, ami végképp senkit nem érdekelt.

Érdekes epizód továbbá, hogy séta közben Kuki olyan nagyon olvasta az útleírást, hogy annak rendje és módja szerint ahogy a rajzfilmekben és a rossz vígjátékokban szokás elütötte őt egy orvul lesben álló villanyoszlop. Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Azért ez a légkör hiányozni fog. Mindenkinek meggyőződése, hogy a következő csoportom se lehet jobb, hát meglátjuk.