A hab tetején a cseresznye

Murphy itt kacarászik és cigánykerekezik a fejem búbján. Ilyet kitalálni sem lehet!
Tegnap suli előtt állok békésen a postán, borítékot címezgetek. A mellettem lévő asztalnál egy nő szintén írkál valamit. Egyszercsak hozzám fordul és megkérdezi, tudom-e hányadika lesz jövő csütörtökön. Diadalittasan, hogy egyrészt értem a kérdést, másrészt még válaszolni is tudok, mondom, hogy harmadika.
Sajnos hallja a hangomon, hogy nem vagyok teljesen német (énis hallom, hogy ő se az). Kérdezi honnan jöttem. (Ungarn.) Ó és micsinálok én itt. (Élek, és egyébként semmi közöd hozzá.) És miért pont itt (namostmár tényleg hagyjál békén)
És ekkor jött a lényeg:
Miért nem megyek Oroszországba?!?! Már épp kezdtem gondolkodni, hogy kinek áll módjában beépített emberrel megviccelni, amikor előrántott egy térképet, amin elkezdte mutogatni, hogy nézzemmármeg! Nyugat-Európa milyen kicsi, ezzel szemben Oroszország mekkora hatalmas és még jönnek hozzá ilyen fantasztikus kiegészítők, mint Ukrajna és Fehéroroszország.(milyen remek!) És ekkora nagy területen mennyi lehetőség van, mennyi munkahely és mennyi mindent lehet csinálni. (medvére vadászni szőrös sapiban, azt lehet. és még?) És nem érti, hogy minden hülye miért pont ide jön. Ő is orosz, ő már csak tudja. (minél hamarabb le akartam zárni ezt a borzalmas beszélgetést, ezért nem firtattam, hogy őkelme akkor vajon mitcsinál itt a túlzsúfolt, lehetőségektől és munkahelyektől mentes nyomorúságos Nyugat-Európában)
Ó, köszönöm a tippet, mindenképp utánajárok a lehetőségeknek. De ő ad nekem címeket (Istenments!!!) Köszönöm, nagyon kedves, de megoldom.
Beálltam a sorba annak jeléül, hogy részemről ennyi, és úgy tűnt, megúszom. Levél felad, indul kifele. Hát nem trappol mögöttem egy cetlit lengetve? Felírt nekem mindent, hogy melyik városok, meg helyek a jók és feltétlenül menjek!!! Ilyen nincs!!! Köszönöm szépen, tűnj már el!
Egész úton a nyelviskola felé csóváltam a fejem, nem tudtam napirendre térni a dolog felett. Ha ez véletlen, akkor az összefüggéstelen-káosz-univerzumnak meglehetősen jó a humorérzéke.
Fernanda ma nem jött, szerintem megunta. Ez egy erős sztereó-orosz hatást eredményezett. Az örök Lena jobb felől, balról pedig minden akadály nélkül áramlott Denis fülsértően hangos hirtelen kiszótározott véletlenül sem a tárgyra vonatkozó kérdésáradata.Új tanár, helyettesítő, Dagmarnak hívják. Nagyon jó fej, de már nem tudtam értékelni. Vitaly, a BudSpencer sem volt ma, ezért a szokásos 5:4 orosz-nemorosz arány 4:3-ra változott, ami már matemetikailag is rosszabb.
Carlonak ma már többször másodpercekre fennakadt a szemöldöke, ami egyértelműen a nemtetszés jele. A második félidőben egy különösen hosszúra és hangosra sikeredett orosz ordítozás közepette a legnagyobb nyugalommal de nagyon határozottan annyit mondott: Kein Russisch bitte.
Erre a tanárnő is lecsapott, hogy igen, jobb lenne németül, merhátugye ezért lennénk itt, és csodák csodája volt majdnem háromnegyed óra német nyelven. Ebből remélem rendszer lesz.
Este a Sandránál regenerálódtam, sütöttem a kölköknek palacsintát, úgyhogy mindenki boldog volt. Van két napom összeszedni magam és immunissá válni a féloroszokra.

Nem az én hetem...

Fúdenagyonnem!!!!!

Több orosz beszédet hallottam, mint németet. Valamint nyilván több németet, mint magyart. Ez így már kezd a mentális egészségem és a lelki békém rovására menni. Nagyon.

A forgatókönyv:
Bevezetés:
Matthias minden nap legalább egyszer elmondja, hogy azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, nem vagyunk mindannyian egy szinten, ő próbál mindent elmagyarázni, aki nem érti, az azonnal szóljon. Azonnal. Érti mindenki? Alex? {a jellegzetes "nemértem, de micsináljak" fej} Az egészet lassan, mutogatva, eljátszva elismétli. Érted, Alex. A válasz határozatlan, de igen.
1.rész.
1. jelenet:
Egy új dolgot tanulunk. Ne kell valami rettenetes nyelvtani borzalomra vagy hasonlóra gondolni, a második héten vagyunk. Mondjuk, hogy egy kérdésre mit lehet válaszolni.
Matthias aki alapvetően németül nem tudó, esetenként némileg butuskább egyedek tanítására szakosodott és nagyon jól is csinálja, minden eszközét bevetve magyaráz. Felrajzolja, összevissza nyilazgatja, hangsúlyokkal érzékelteti, szinonímákat sorol, elmondja angolul olaszul japánul, elmutogatja, jelenetként egymaga eljátssza. Ellenőrzésként felteszi a kérdést néhányunknak, válaszolunk. Világos? Világos. Mindenkinek? Alex? Alex és Lena értetlen fejjel ülnek és oroszul kérdezgetik a többit. Matthias ugrik.
2. jelenet:
Matthias mégegyszer lassabban, szájbarágósabban, szemléletesebben (már ha lehetséges) elmagyaráz mindent.( Aki már értette az türelmesen, udvariasan vár.) Amikor már a félhülye süketnéma hároméves busman is világosan értené (akkor már Lena is), felteszi a kérdést Alexnak: Érted?
{"nemértem, de micsináljak" , vállvonogatás}Matthias összegzi az előbb elmondottakat, és felteszi az adott kérdést.
Alex csak néz, majd megismétli kissé hibásan amit az oroszok és Lena testületileg súgnak.
Aztán kérdez - oroszul.
3. jelenet:
Legalább tízperces orosz nyelvű magyarázás négy irányból.
Lena mint kitartó nyelvtanárnő magyaráz a leghangosabban, legagresszívebben. Ezzel csak az a baj, hogy pont mellettem ül, büdös a szája, amiből fröcsög a nyál és az "öregnéni-rózsaszín" rúzsa rákenődött a fogára. Aki már az első 5 percben felfogta és nem orosz, az kezdi elveszíteni a türelmét és az érdeklődését. Fernanda játszik a nyakláncával, Carlo udvariasan próbál figyelni (emberfeletti türelme van), Kuki egykedvűen néz maga elé. Én megírom azt a házi feladatot, amit tegnap este nem, és amit majd csak ez után fogunk ellenőrizni.
Matthias végre véget vet a dolognak, érted, Alex? Mostmár bólogat. Győzelem. (Gondoljuk még.)
4. jelenet:
 Ehhez kapcsolódó rengeteg feladat megoldása, párbeszédek többféle kombinációban, variációk, játékok, szöveghallgatás stb

2. rész
1.jelenet:
Az előbbi alap információra épülő kicsit (de tényleg kicsit) bonyolultabb dolog bevezetése és megintcsak részletes, szemléletes bemutatása. Értitek? Igen. Alex? {a "megütöm"-fej} Na akkor még egyszer.
2. jelenet:
Újból elmagyarázza az új részt még lassabban. Aztán még lassabban. (Kuki olvas, Fernandával ellenőriztük a leckémet és megbeszéltük, hogy ki hol szokott vásárolni, Carlo nyitott szemmel alszik, BudSpencer telefonon szkájpol.) 
Alex, érted? {mégértetlenebb fej} 
3. jelenet:
Újabb orosz invázió. Lena embertelen fülsértő hangon tudálékoskodik, a kezem ökölben. A türelmesebbje berendezkedik hosszú távú bambulásra, Fernanda arca a füzeten, Carlo feje hátranyeklik, Kuki traszban mered ki az ablakon. A kevésbé türelmes - én - megfontoltan, lassan ütögetem a homlokomat az asztallaphoz.
Finálé:
Matthias kissé ingerülten  leállítja a dolgot és felteszi a kérdést: Ugyanmár mit nem ért?
Alex {tényleg megütöm} vállvonogat, majd felteszi a kérdést.
Azt a kérdést, amire a válasz az első magyarázat legeslegelső mondatában volt a válasz.
Azt a kérdést, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy az elmúlt egy óra szájtépése minden nyelven teljesen és tökéletesen értelmetlen volt.
A végtelen türelmű Carlo szemöldöke felszalad, az oroszok csóválják a fejüket, Lena újabb támadáshoz gyűjti az energiát, Fernanda a kezébe temeti az arcát, Kuki még kómában.
Amit én érzek az az, hogy azonnal felordítok, toporzékolok, megfogok valami alkalmas tárgyat (írásvetítő) és atomjaira verem Alex szomorú kertitörpe fején. De ezt elborítja a fásultság és az elkeseredés szürke homálya és az egészből lesz egy tégla az agyamban. Ami ténylegesen történik az egy elhaló szánalmas hörgés.
Vége.

Na ez van egész héten, minden nap legalább egyszer. Utána csak vánszorgok hazafelé. Az agyamban már egy egész házat lehet építeni az ottragadt indulat-téglákból.
Ezért is írom le csak most, eddig nem volt hozzá erőm, hogy megemeljem őket. De most remélem hogy ezzel kikerülnek a fejemből...
Már csak a holnap van, aztán szombat-vasárnap kipihenem az egészet.
Ha jövő héten is ez lesz én nemtommicsinálok. Asszem hozzá kell edződnöm - ha egyáltalán lehetséges...

Vásárlás németül

Tegnap délután sikeresen vásároltam fél méter pólóanyagot, megérdeklődtem, hogy van-e esetleg vízálló bélésanyaguk, vagy esetleg bármiféle vízálló anyaguk.

Ebben a nagy szó az, hogy most először hagytam ki a dologból a "dujuszpíkinglis" varázsszót. És egyúttal rájöttem egy másik varázsige hatalmára: "Ich spreche noch nicht gut deutsch."(=Még nem beszélek jól németül)

Pedig ez egy azonnal működő nagyon hatásos darab. Fontosak a részletek. A noch szó a legerősebb mágia, jelenti, hogy még ugyan nem beszélek jól, de az is benne van, hogy ha legközelebb jövök akkor majd sokkal jobban fogok beszélni, mert minden vágyam ennek a gyönyörű nyelvnek a gyakorlása és tökéletesítése ugyebár. Harmadrendű, árnyalatnyi, de szintén fontos jelentés, hogy ugyan külföldi vagyok, de a beilleszkedni kész fajtából, nem pedig a dönerbüfében-a-saját-nyelvén-ordítozó-mecseteket-követelő, már-az-apja-is-itt- született-de-nem-beszél-németül fajta.

A pólóanyagot elintéztem e nélkül, az eladó lány udvariasan kiszolgált, aztán kérdezni akartam, de csak a vízállót meg a bélést nem tudtam, úgyhogy jött a varázsige bevezetésnek. A hatás elképesztő: az udvarias, jólnevelt, kissé türelmetlen arc a másodperc töredéke alatt őszinte érdeklődést mutat, közli, hogy jaj semmi baj, mondjam csak. És rajtpozícióban csillogó szemmel teljes lényével koncentrál, hogy a mondandómból kihámozza azt az információt amivel segíthet nekem. Az addigi hadarás helyett többször lassan elismételte az ismeretlen szavakat, hogy megjegyezhessem ( imprägniert és Futterstoff) és csak azután mondta, hogy sajnos nem tartanak. Döbbenetes volt. Ezt alkalmazni fogom.

Az oskolában még mindig a derdídasz nyúzása folyik, megcsináltam a kártyáimat és gyakoroltam is, de nem teljesen eleget, még mindig nem megy a szavak nagy része...

Carlo megint felvidított. A kiejtési nehézségek: a schon és a schön különbség volt a téma, meg hogy melyik mit jelent. Carlo egyszercsak felordít, hogy ő megértette és rámutat valamire azt kiabálva, hogy Das ist SÜN!!! Rég nevettem ilyen jót.

Rájöttem egyébként Fernanda lényegére: ahányszor számolásra kerül a sor, közli, hogy neki nem megy a matek és nem is hajlandó számolni, csak vihorászik hogy nemtudja, egyszer rá lett kényszerítve és nem tudott 60hoz 20at hozzáadni. Tegnap meg a ma-tegnap-holnap tematika miatt Matthias Grünewald úr felrajzolt a táblára egy vonalat, amin dátum alapján azonosította az egyes napokat tegnapelőtt-előttől holnapután-utánig. Ezt kezdte volna letörölni, mire Fernanda felsikoltott hogy ne mert nem írta még le, de akkor már késő volt. Mondta neki a tanárbácsi hogy másolja le a szomszédról, de mi nem írtuk le, erre oldalra nézek, hogy ugyan már mi hiányzik: Fernanda teljes kétségbeeséssel ül a hiányzó láncszem fölött, ami úgy nézett ki hogy megvan minden kifejezés, csak a "2 nappal ezelőtt"-höz kapcsolódó dátum hiányzik. Ezt még a mai dátumból is vissza lehet számolni, pláne hogy a tegnapi is ott volt, de ő csak ül kétségbeesetten. Mondom neki hogy necsináldmár, tizenkilenc. Mire rám néz, hogy tényleg?? Pedig ennyire nem is buta, bár nem egy észlény. Csak egyszerűen nem hajlandó gondolkodni.: ül otthon, anyós főz, ő tanul, tehát van neki színes tollkészlete, mintás radírja és otthon szépen ki szokta színezni a házi feladat fekete-fehér illusztrációit. A névtábláján szívecskék és csillagocskák. Az asszonykák gyöngye, a Nóra prototípus. Majd a férj kiszámolja, eldönti megmondja, hogy mit csináljon és ő boldog. Félelmetes.

Nade megyek leckét írni mert mindjárt indulhatok.

Nemtavasz

Jelentem tisztelettel, elkiabáltam. Nagyon.

Már legalább három alkalommal meg tudtam győzni magamat, hogy az átmeneti +5 fok feletti hőmérséklet meg némi halvány napsütés esetleg hóvirágok még nem jelenthetnek tavaszt. Ahhoz még nagyon február van és mi meg nagyon Bielefeldben élünk. Erővel tartottam vissza magam, hogy még ne éljem bele magam. A hét elején ez már nem ment. Előkészítettem a napszemüvegemet, tervezgetem a tavaszi ruha-összeállításokat, kitettem a kesztyűt meg a sapkát a táskámból... Szerdán már majdnem el is indultam a vékonyabb kabátomban, de szerencsére valamiért megnéztem a hőmérőt. -4. Vastagkabát vissza, de azér még tavasz van. Csütörtökön majdnem hó esett, de ugye tavasz van.

És erre tegnap rámszakadt a valóság: szürkeség, hófelhők, fázik a kezem és olyan hideg van, hogy ahogy levegőt veszek, fáj a homlokom. Ez minden, csak nem tavasz.

Ma felvettem a sapkát, a napsütés ellenére (jóltettem, mert alig volt mínuszötfok), és beletörődtem a télbe de mostmár szenvedek mert egyszer már majdem tavasz volt...

Vissza a suliba

Túl vagyok az első hetemen a németsuliban. Nem volt túl nehéz, de kalandos az volt.

Az iskolát Bibisnek hívják és kifejezetten a külföldiek németoktatására szakosodtak, tehát a kapun belül német szót csak és kizárólag tanítási időben hallani. Órák előtt orosz, angol és török társalgás tölti meg a folyosót, igen az arányok sorrendjében. Nemhiába nem tudnak a törökök németül, nem is nagyon akarják tanulni.

Mikor először beértem és végre megtaláltam a nevemet az egyik ajtóra kitett cetlin, a terembe való bejutáshoz át kellett verekednem magam egy nagy csoport oroszon.

U alakban elrendezett padok, mindenkit szemmel lehet tartani: két szomszédom két sötét hajú kreol bőrű illető, egy fiú és egy lány, viszonylag szimpatikusak, velem szemben egy elrontott Hófehérke: nagyonfeketehajú-nagyonfehérbőrű lány ül nagyonpiros rúzzsal és nagyonpiros pulóverben, lila sportcipőben és rózsaszín-sárga zokniban. Nem mindennapi látvány. Az orosz hadból még négyen hozzánk tartoztak, a legmogorvábbak, és így meg is lett a csoport. Megérkezett a tanárnő, de sajnos ő sem sokat javított az eddigi ijesztő összképen: nem is tudom honnan kezdjem a leírást... szegénykém nagyon előnytelen alakjával és ruházatával vagy a fejszerkezetével... Szóval toka, bikanyak, atlétaváll, G kosár, hordóhas, nulla csípő, pipaszár lábak, mindezen feszülő felső és egy derékig felhúzott fodrokból álló virágszegélyes szoknya valamint a nyakra szorosan kötött hátul térdig leérő csíkos pamutsál. Az arca egész oké, de az egész haja az égnek áll és úgy tartja a fejét mintha nem lenne teljesen százas... Úristenhovakerültem?!?!

Ez volt az első ijedtségem, de hálistennek ez többnyire csak a külső, ennyire azért nem vészes a helyzet. Már lehúztunk egy hetet és a kialakult összkép kifejezetten pozitív.

A csoport: Fernanda, a padtársam 19 éves asszony(!), feltűnően szép és feltűnően szőrös a karja. Mexikói és fél éve van itt, a kedves férj is kis taknyos, természetesen német. Fernanda beszél ugyan, őszerinte németül, latin temperamentummal, egyfolytában és olyan kitartó monotóniával, hogy csak a szótagszámból lehet kikövetkeztetni, hogy mit is akar.

Carlo az olasz, aki szintén egyfolytában beszél, de meglepő módon és Fernandától eltérően a tárgyra vonatkozóan. Itt tanul, az ok szintén: német barátnő.

Kawther a Hófehérke Irakból. Csak angolul beszél, azt is halkan és keveset. Senki nem tudja mit csinál itt... A neve az cifra és miután senki sem tudta kimondani, elárulta, hogy a beceneve Kuki. Nem értették miért találom olyan viccesnek, hogy valakinek "sütemény" a neve. Nem világosítottam fel szegényt a magyar valóságról...

Előkerült még kedden egy új elem, Lena Ukrajnából. Ijesztő.

Nem tud angolul, 2 hete van Németországban, viszont beszél oroszul, ezért oda sorolja őt a közvélemény, beszél még lengyelül, de minek, sőt lengyeltanárnő egyébként. Ennek minden káros mellékhatásával: mindent kérdez, valami furcsa angolnémetukrán nyelven, amit senki sem ért, nagyon lelkes, nagyon akar tanulni és ki van akadva, ha valamit nem ért. Borzasztó.

Van még Alex, a szomorú fehérorosz kertitörpe, aki szintén nem beszél se angolul, se németül semmit, de legalább butus, lassú felfogású és féligmeddig leszarja. A komplett orosz gárda rendszeresen azzal van elfoglalva, hogy neki fordít, magyaráz.

A többi három gyűjtőnéven az oroszok. Vitali, aki Bud Spencer fiatalabb és vékonyabb kiadása, valamint Denis és Vladi akik csak vannak.

Három tanárunk van: hétfőnkedden a döbbenetes külsejű, de nagyon jó tanár Jenny, szerdacsütörtök az önmagában komikus Matthias Grünewald úré, aki ugyan nem tud festeni, de activitybajnokként minden képtelenséget elmutogat ha valaki nem értené, valamint pénteken Sabina, aki az átlátszó-szőkésbarna-szemüveges-kardigános-mosolygós némettanárnő prototípusa.

Nagyon sok újdonság nem volt a héten, úgy látszik sikerült azér értelmet is magamra szedni az elmúlt fél évben. Viszont a derdídászt meg kell tanulnom mert azt sajnos nem lehet megérteni és kilogikázni, úgyhogy gyártom a tanulós kártyákat.

Miértis

Hogy mit csinálok én itt? Tomi kapott itt munkát, jött, én meg nyilván vele. Ő beszél németül, én meg nyilván nem.

Túl vagyunk négy hónapnyi káoszon: lakáskeresés, ideiglenes szállások, költözések, a német bürokrácia sűrűje, részemről egy egész hónapig tartó szívesség-munkaviszony, Tomi részéről tetkószalon-nyitás, szerződési feltételekkel kapcsolatos bonyodalmak. Volt két aránylag nyugis hónapunk is, kialakultunk.

Most végül kicsit több, mint hat hónap elteltével a város anyagi és erkölcsi támogatásával elkezdhettem eme varázslatos nyelvet hivatalos keretek között tanulni.

Az eddigi tanulás leginkább a túlélés jegyében folyt: a boltban nem mindig látszik a monitor az árral, időnként egy-két galád járókelő minden előzetes figyelmeztetés nélkül megszólít és kérdez - valamit, és a legdurvább: amikor már majdnem elérem a biztonságos lakásajtót, előugrik egy bűbájos szomszédnéni, aki látott az ablakából bejönni a lépcsőházba és mindenképp meg akarja kérdezni, hogy tudok-e már németül (nem, tegnap óta még nem...), minden rendben van-e (eddig volt) és hogy milyen szép napunk van ma! Az ilyen mindenhogy veszélyes, nemhogy németül.

Az eddigi legfőbb tanulási lehetőség egy német család, akikhez augusztusban hirtelen "párnapra" elszállásolt minket Tomi kedves főnöke és valahogy csak kábé két hónap múlva jöttünk el onnan. Egyébként hogy hozzájuk kerültünk a legjobb dolog, ami történt és történhetett velünk itt.

Csak Sandra az anyuka beszél angolul, a két nagyobb lány ért valamicskét, apuka és a két kisebb csak németül és nagyon gyorsan.

Mikor már jóban lettünk elkezdődött a "tanítsukmegarékátnémetül" program. Volt a spontán tanulás amikor a legváratlanabb szituációkban kellett a legértelmetlenebb szavakat ismételgetnem: porszívó, citromlepke, folyékonyszappan, anyakönyvvezető. És persze volt a szervezett tanulás, amikor a kölkök elkaptak, leültettek az ebédlőasztalhoz és németórát tartottak nekem, szintén logikusan és hasznosság szerint felépítve: békaeledel, fogkrém, unatkozom, házifeladat.

Ezt mindennap más tartotta, a többiek pedig kikérdeztek, igen az egész család. De ha úgy alakult, hogy különböző időpontokban értek haza, mindenki egyesével hallani akarta.

Tehát önvédelemből megtanultam a legfontosabb mondatot: Ich bin kein Papagei!!!